Amikor 10 napja megtartották az évnyitót a szoftver iskolában ért egy kis meglepetés.

Ekkor derült ki ugyanis, hogy hogyan lesz a csoport beosztás, milyen szoftvert fogunk tanulni és mi lesz a csoportunk neve. Én angolul tanulok Java-t és - kapaszkodjatok meg - a csoportom neve: Oracle!

Első nap voltaképp csak ismerkedés volt egymással, azaz csapatépítő és név tanuló játékok. Mégis kegyetlenül lefáradtunk! Utána este héttől ismerkedős iszogatás a Füge udvarban, de mi annyira összemelegedtünk, hogy voltaképp már oda is a szomszédból mentünk, mert közösen beültünk előtte vacsizni.

Az igazi meló kedden kezdődött. HTML-t és CSS-t vettünk és egyszerű honlapot kellett tervezni.

Egy átlagons napunk úgy néz ki, hogy van egy reggeli nyitás (mindenki elmondja hogy van), egy lightning talk (könnyű kis előadás technikai témában - általunk), material review (a házi megbeszélése), majd workshop (önálló munka feladatokon keresztül) a zárásig (mindenki értékeli a napot). Ezt fűszerezik meg hetente egy hétindító előadással, egy CA session-nal (egy programozó kiül és a 3 csoport előtt leprogramoz egy oldalt, miközben kihangosítja a gondolatait), valamint pénteken egy demózással (ilyenkor csoporton belül mindenki tart egy 4 perces előadást valami problémáról, amit megoldott a héten). 

Szóval a kedd már átlagos nap volt és bele is csaptunk a lecsóba. Mondjuk a workshop alkalmával csak a feladat elejét olvastam el ("Készíts egy honlapot!"), valamint a padtársamra a hagyatkoztam, így voltaképpen szabadon elkezdtem kreálni egy oldalt. Egyre jobban belejöttem és nagyon élveztem. Elkapott a flow! 3 óra után már közel voltam művem befejezéséhez, amikor feltűnt, hogy a szomszédom, meg az előttem ülő srác műve baromira hasonlít egymásra... és akkor elolvastam a feladatot: teljesen le volt szabályozva, hogy mit kellene csinálnunk, dekorral, háttérrel, mindennel.

1. sz tanulság: Végigolvasni a feladatot.

Innentől már izmozhattam ezerrel, a nap végére nem jutottam túl messzire. De tanultam belőle.

Ugyanakkor ezen a napon csináltunk először közös kód review-t, azaz olyat, hogy megnéztük többeknek a csoportból a munkáját a kivetítőn. Ez rettentő tanulságos volt, mert ugyanazt a feladatot gyakorlatilag különböző féle képpen csinálta meg mindenki! Ekkor értettem meg mit értenek azon, hogy a programozás kreatív munka!

Szerdán GitHub-ot használtunk. A házira kapott videók katyvasznak tűntek, de aztán a nap végére lett Repository-m meg minden. Két nappal később újranéztem a videót és nem értettem mi nem volt ezen világos? Mondjuk annyiból ez a nap sem ment simán, hogy az oktatóprogram azonnal felajánlotta, hogy aki akarja csinálhatja japánul, vagy kínaiul és én persze nem bírtam ki, hogy ne váltsak nyelvet...

Csütörtökön megint HTML és CSS volt, de ezúttal a workshop 10 feladatot tartalmazott. 5-ig jutottam... Ekkor már nem volt kifogás, tényleg lassú vagyok. De nem csak lassú, hanem lassó felfogású is. volt ugyanis egy olyan feladat, amiben BIZTOS voltam, hogy szó sem esett róla a leckében. Mégis meg kellett csinálni. Ekkor jött a második tanulság:

Nem számíthatok rá, hogy ha megvan a házi, akkor megvannak az alapok a workshop-hoz: muszáj kutatni, és izzítani a Google-t...

Viszont ezen a napon volt a CA session, ami rettentően inspiráló volt. A srác piff-puff leprogramozott egy oldalt 40 perc alatt, mi meg csak ámultunk. Majd mentünk vissza befejezni a kis ábráinkat :-)

Péntek ismét HTML és CSS, de ezúttal csak egy feladattal: egy Form-ot kellett szerkeszteni. Nem jutottam túl messzire, bár nagyon igyekeztem. Szerencsére senki nem tudta befejezni a feladatot a csoportból, de ez egyáltalán nem ment fel. Ekkor volt az első demózás is, amit az első hétról kellett tartani. Na itt végre volt sikerélményem! :-) Többen is megjegyezték, hogy látszott mennyire nem izgulok és kompakt, jó kis előadásom volt. Na igen, négy év tanítási gyakorlat nem csoda hogy nem vész el...

 Fura újra diáknak lenni, de közben egyben felemelő is.

!!! Az alábbi posztot még nyáron írtam, de sajnos elfelejtettem élesíteni. A törzsolvasóimnak üzenem, hogy képzeljék oda " A fájdalmak vége" című poszt elé. Fontosnak tartom megjelentetni, mert gyakorlatilag az április óta eltelt idő leggyötrelmesebb időszakáról szól - amit kb. senki nem vett komolyan... Illetve ez így nem igaz, de tény, hogy onkológiai oldalról kezelhették volna gondosabban. De persze okosnak lenni könnyű utólag... Nem haragszom senkire, de ha nem lesz rohamom augusztusban, akkor csak a ehét szerdán lett volna egy koponya MRI-m. Nem kellemes epilepsziás rohamot átélni, de annak köszönhetem, hogy már három hete kapom a gyógyszert... (és a cím sem teljesen igaz, végül összesen majdnem öt hétig tartott)!!!

Az úgy kezdődött, hogy csak a július 20.-ai MRI-t vártam. Nem érdekelt semmi, csak hogy végre ki legyen mondva: zsugorodnak a sugarazott áttéteim.

Mint a legutóbbi posztból kiderült, ez sikeresen megtörtént.

Utána pénteken aztán annyira fájt már a hátam, hogy kerestem egy akciós masszőrt és elmentem hozzá. Olyat találtam, aki egyben csontkovács is, amiről bevillant, hogy az öcsém barátnője mesélt egy remek csontkovácsról. Miközben csinálta a dolgokat jól esett, de utána rosszabbul lettem.

Szombaton volt egy kis tolmácsolós-guide jellegű munkám, vasárnap este viszont már aludni sem bírtam a fájdalomtól. Hétfőre beszéltünk meg időpontot a fent említett csontkováccsal este hatra, de előtte volt délelőtt kontrollom, délben pedig még egy tolmács-guide munkám.

A kontrollon azzal fogadott az onkológusom, hogy ezek nagyon szép eredmények. Van-e valami egyéb panaszom?

Volt... elmondtam, hogy már nem tudok aludni ettől a hátfájástól, tart egy jó ideje (sokáig azt hittem, csak elaludtam a nyakam, de folyamatosan erősödött), mindeközben zsibbad a bal mutatóujjam és gyenge a jobb kezem. Sürgősségi mellkas-nyak CT-t írt elő (amit aztán augusztus 8-ra kaptam meg), és adott egy erős gyógyszert hozzá gyomorvédőt azzal a szöveggel, hogy a csontkovácshoz ne menjek el.

Sokat gondolkoztam rajta, de végül elmentem. Tudom, hogy nem hisz a kiegészítő terápiákban és én is nagyon racionális vagyok, de ez még benne van a tűrés keretemben. A gyógyszert viszont nem vettem be.

Eredmény: keddre még rosszabbul lettem.

Aznap mentem volna Liska Táborba, de annyira szenvedtem, hogy erről szó sem lehetett. Bevettem a gyógyszereket. Nem lett jobb, szenvedtem kegyetlenül.

Pénteken ismét Onkológia, ekkor ahhoz a doktornőhöz lettem hajtva, aki a study-val is foglalkozik. Tőle kaptam egy Morfin tartlamú csodaszert.

Nos a hatás, leírhatatlan volt!

Egy óra múlva jelentkezett nagyjából a teljes fájdalommentes állapot.

Ez maga volt a Mennyország.

Annyi szenvedés után...

De mint minden csoda, ez sem tartott örökké.

Mindössze néhány órát.

Utána újabb csodabogyó kellett...

így aztána hétvége folyamán majdnem elfogyott az összes.

Sebaj, hétfőn újra Onkológia, pénteken ugyanis készítettek egy váll CT-t, és annak volt a kontrollja.

A CT negatív lett.

És ekkor jött a feketeleves: sajnálja, de nem írja fel többet az Antidolor tablettát.

Micsoda??? Komolyan hagynak szenvedni? Onnantól kezdve, hogy nincs onkológiai oka hagynak a fájdalomban elpusztulni?

Próbáljam ki a vény nélküli fájdalomcsillapítókat.

Azt hittem sikítok.

De csak azért nem tettem, mert tudtam: utána megyünk kontrollra az Idegklinikára. Szerencsére igazam is lett, az idegsebész egyáltalán nem volt ilyen kegyetlen: simán felírta nekem.

Szerdán neurológusnál voltunk (3 óra várakozás után be is jutottunk), a nagypapám barátjánál.Ő nagyon kedves volt, új gyógyszerkombinációt adott. Ez sem hatott. Kiírt gerinc MRI-re is másnapra, így a csütörtük estémet a Margit Medical-ban töltöttem. Az eredmény: negatív.

Nem ragozom tovább újabb csontkovács, újabb neurológusi menetek, Ct, reumatológia, gyógytorna stb. szinte semmi eredménnyel.

Itt tartunk most.

Már járok gyógytornára.

Csak alváshoz szedek gyógyszert.

De van, fáj, szenvedek, akkor is ha nem mutatom. Ilyen ez. Titkon érzem, hogy azért javul.

Most van két hete, hogy szedem a rákgyógyszert és egy hete, hogy... VISSZAÜLTEM AZ ISKOLAPADBA!

Beiratkoztam ugyanis egy gyorstalpaló szoftver tanfolyamra, ami pontosan egy hete, szeptember 4-én indult - akárcsak a többi iskola. Napi 9 óra "tanítás" és még 2-3 óra házi feladat.

Első nap azt mondták az "évnyitón", hogy vegyünk búcsút a családunktól-barátainktól az elkövetkezendő 4,5 hónapra...

Igazuk volt.

Napi 11 óra elfoglaltság, mindemellett kötelező alvás, mert annyira koncentrációt igénylő a feladat, hogy azt fáradtan csinálni nem lehet. Mondanám, hogy éhesen sem, de az az igazság, hogy volt már olyan nap, hogy konkrétan elfelejtettem enni.

De hogy jött ez az egész, hogyan tanulhatok táppénz mellett és mire jó ez nekem?

Kezdjük ott, hogy most vagyok kb a legsúlyosabb egészségügyi helyzetben április vége óta - a papírjaim szerint.

Másfelől fizikailag most érzem magam a legjobban április vége óta - ez meg a realitás.

Szedek egypár gyógyszert: a rák szutymókat, szteroidot gyomorvédővel és múlt hétig nyomattam a Tegretolt is epilepszia ellen, valamint ma ért véget a Milgamma Neuro kúrám. Ezeknek hála, az egészségem karban van tartva. Panaszom nincs (VÉGRE!), teljesen jól vagyok!

Visszamenni dolgozni képtelenség, mert egyfelől shifteket nem tudnék újra vállalni, másfelől nyáron felvettek már helyettem valakit, akivel contractor-ként szerződtek és akit elküldenének, ha visszaállnék. Ezért megmondtam a menedzseremnek, hogy én csak akkor fogok újra dolgozni, ha minden leletem negatív lesz. Most nem az...

Ugyanakkor olvastam egy könyvet (Hogyan gyógyul az agy?), amiben az egyik leginspirálóbb történet egy olyan Parkinsonos férfijé volt, aki a tanácsokkal ellentétben pont hogy még többet kezdett mozogni, belépett egy sétáló klubba, és konkrétan megtanulta tudatból irányítani a mozgását - minek hatására eltűntek a PK tünetei. Megállította a betegséget!

Jelenleg nekem az a "feladatom", hogy hagyjam, hogy hasson a gyógyszer, de közben mit csináljak napi szinten?

Minden vágyam volt újra tanulni valamit, ráadásul a programozással kacérkodom már egy ideje, így kézen fekvő volt a szoftver iskola. Nyáron kendővel csináltam végig az interjúkat, a hétszeres túljelentkezés ellenére felvettek,  rengeteget vitatkoztam a szüleimmel, hogy jó ötlet-e, való-e ez nekem, majd két hete személyesen vittem be a papírjaimat a céghez és coming out-oltam a HR-nek. Ők maximálisan támogatnak (egyikük inkognitóban még a nyílt napjukon is járt és a mappáján van a suli matricája), még a jogászukkal is utána jártak, hogy minden rendben van-e ezzel, sőt, vállalták, hogy a menedzseremmel is beszélnek.

Ekkor született meg a végleges döntés, hogy igen, belevágok, megpróbálom. Ez volt életem egyik legjobb döntése. Nem tudom végig fogom-e bírni, nem tudom hogyan telik el majd ez a négy hónap, de már megismertem 23 fantasztikus embert, újra osztályközösségben vagyok és boldogan kelek fel reggelente.

Szóval vagyok és létezem és imádom a jelenlegi életem! :-)

Hétfőn megkezdődött a gyógyszeres kezelésem, keddre viszont sikerült kiharcolni egy MRI-t. 

Reggel mentünk és kb. azonnal behívtak, mégis több mint két óra volt a teljes procedúra.

A 18-as épületben már névről ismernek az ápolók, ezúttal sikerült elsőre vénát szúrni, mindenki nagyon kedves volt. Szerintem soha nem ugyanolyan két MR vizsgálat, hiába keresem a mintázatokat, mindig valahogy más.

Mindenesetre a lelet péntek helyett már ma meglett és röviden és velősen: tíz kis rohadék van a fejemben.

Ebből a tízből van egypár jelentéktelen (értsd egy cm-nél kisebb), de a legnagyobb mintegy 2,3 x 2,4 cm, és a második is hasonló méret, ami egyfelől aggasztó, másfelől megnyugtató, hogy legalább le van írva. A szombathelyi CT szerint ugyanis a legnagyobb áttétek 1,8 cm-esek voltak.

A jó hír az, hogy ezek most semmilyen tünetet nem okoznak (bár az öcsém szerint említett aura érzés lehet, hogy néha befigyel, ha nem is tudom pontosan mi az), így alapvetően tudom élni az életemet.

Ennek megfelelően tegnap MRI után a Majorkában ebédeltünk, utána meg találkoztam írisszel, akivel hét(!) órán keresztül hédereltünk a városban. Kávéztunk, sétáltunk, spanyol étteremben vacsiztunk és beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk :-)

De nem panaszkodhatom a mai napra sem, ami úgy indult, hogy a gimiben osztályozó vizsgáztattam, utána felugrottam a lakásomba (vendég váltás miatt), aztán ebéd, hazajövetel, unokaöcsizés, majd este mozi a nővéremmel meg a "sógornő jelöltemmel" :-)

Szóval élem az életemet, viszem a fejemben lakó kis rohadékokat a jobbnál jobb programokra és közben rendületlenül reménykedem, hogy ez végre egy király gyógyszer és amíg nem figyelnek oda szépen kinyírja őket...

Jó hosszú nap volt a mai, le is írok mindent hiba nélkül.

Kezdjük talán a hétvégével, mint nulladik ponttal. 

Nem vagyok egy parás típus, de azért most először(?) én is izgultam egy kicsit. Nagyon.

Nem ajánlom senkinek a belegondolást, de a tény, hogy 5 hét alatt a semmiből a kisagyamba nőtt egy közel 2 cm-es daganat, nem beszélve a többi négyről... nos ez nem valami megnyugtató dolog. Értem én, hogy robbanásszerűen fejlődik a tudomány, de a fejemben is robbanásszerűen fejlődnek a kis genyóládák és ez a tudat nem a legkönnyebb.

Versenyfutás az idővel.

Ilyen környezetben pedig még napok is rengeteget számítanak!

Ennek megfelelően a hétvégén (főleg vasárnap) nem sokat aludtam és persze elkezdtem érezni, hogy fáj a fejem a tarkómnál... Apa és Anya sem aludt túl sokat, így remekül telt az éjszaka.

Reggel az Onkológián kezdtünk.

Itt már névről ismernek, a főnővér levette a vérem, aztán át lettünk küldve a főépületbe EKG-ra. A nagy várakozásban láttam Szentesi Évát (épp a labor pokollal vívott hősiesen), meg egy énekes társamat, aki egy idősebb hölgyet kísért, majd nagy nehezen én is sorra kerültem. Az EKG lelet birtokában megmérték a vérnyomásom, majd kaptam egy szobát, ahol megvárhattam a déli vizitet. Másfél óra volt addig, ezt én alvásra használtam (Apa sétálni ment, Anya meg haza a július 20-ai CD-ért szaladt haza - persze nem találta meg).

A viziten nem történt semmi különös, Apát kiküldték, én meg rájöttem, hogy nem is ismerem a Balatoni doktornőt... Mindenesetre a vizit után bejött az orvosom (nem a prof. asszony, mert ő szabin van) és megkaptam az ambuláns lapot, valamint a gyógyszereim receptjeit.

Igen ám, de a gyógyszeremből a patikában nem volt!

Hogy lehet ez? Hát kvótarendszer működik és valahogy a készlet nincs összhangban a rendeléssel :S Ne kérdezzetek többet, én sem értem. Mindenesetre a kvótás gyógyszereket máshol sem lehet beszerezni, hiszen a kvóták intézményekre vannak meghatározva.

Na, megyek vissza a doktornőhöz, aki erre eltűnik a szobájában, majd megjelenik egy bontott üveggel. Ennyit sikerült összebányásznia.

A gyógyszeremről egyébként tudni érdemes, hogy hét számjegyű az összeg, amennyit egyetlen doboz ér, szóval ez kb. a legnagyobb ajándék volt, amit valaha valakitől kaptam... Egyben hatalmas kő esett le a szívemről is. Hát elkezdhetem!!!

Jelenleg tehát szedek szteroidot (Medrol), gyógyszert epilepszia ellen (Tegretol), idegsegítő kúrát (Milgamma Neuro) és a két új csodafegyvert: Tafinlart és Mekinistet. Ja meg egy gyomorvédőt is a szteroid miatt. Kicsit sem leszek megmérgezve rögvest. De nem baj, ez mind fontos, én is tudom!

Az Onkológia után azonban nem haza mentünk, hanem a Vapianóba ebédelni (ez amolyan hagyomány már Anyuval), majd irány az Amerikai út Szegedi doktorhoz (pénteken oda is telefonáltunk és mondták, hogy legközelebb hétfőn dolgozik)! Út közben jött mondjuk egy szobafoglalásom airbnb-n a mai és a holnapi napra, de megbeszéltem a csókával, hogy este hatra érkezik. Jött egy hívás az Onkológiáról is: a képalkotó intézet főnöke (nem mellesleg a nagypapám volt tanítványa, akivel Anya lepaktált a délelőtt folyamán) telefonált, hogy másnap reggel 8-ra várnak egy MRI felvételre a 18-as épületbe - soron kívül.

Az Idegsebészeten azonnal belefutottunk a keresett sebészbe és miután elkezdte olvasni a szombathelyi leleteimet, csak annyit mondott, hogy üljünk le kinn a váróban. Beletelt egy jó időbe, mire visszatért, de megérte várni. Felhívta ugyanis a sebész főorvost (ő volt a másik aki műtött), összevetették a július 20-ai MRI-t és a friss CT-t és a következő megállapításokra jutottak:

- A szeptember közepére előirányzott MRI már késő lesz, azt előre kéne hozni. Náluk viszont elromlott az MRI készülék (megnyugtattuk, hogy ez nem gond).

- Műteni nem lehet, teljes besugarazást adni viszont igen. Ez ügyben keressük meg Sipos doktort az Onkológián

- A Tegretolt emelni kellene 200g-ra, hogy ne legyen több rohamom

- És a legfontosabb: összevetve a július 20.-ai MRI-vel, a most leírt 5 áttét közül 3 novum.

Ez utóbbi tény elég ijesztő. A három kis köcsög 5 hét alatt nőtt oda. És nem is kicsik már...

Az Amerikai útról hazaugrottunk a Szentkirályi utcába fogadni az új lakót, majd a napot a háziorvosomnál fejeztük be. Le volt hidalva a fejleményektől ő is meg az asszisztense is, de közben megjegyezte, hogy milyen érdekes, hogy rajtam kívülről egyáltalán nem látszik, mi zajlik belül.

Nos, ez abszolút igaz!

Mindenkinek üzenem, aki most nem látna, hogy már nem hordok hajpántot, olyan szépen megnőtt a hajam (ráadásul a divatos extra mini frufrumat többen meg is dicsérték!), egy grammot nem változott a súlyom, nem esett be az arcom, egyszóval  full olyan vagyok, mint a műtétek előtt, csak kicsit rövidebb a hajam elöl!  A kedvem se rossz, igazán minden tökéletes lenne egy szép meleg nyári naphoz.

Sőt, tökéletes is!

Ma bevettem az első adag gyógyszereket, és becsszó sokkal kevésbé fáj a fejem!!! :-)

A pályaudvarról egyenesen az Onkológiára mentünk.

Ott is azonnal az osztályra, hogy Eszterrel beszélhessünk.

Kérdezte mi a helyzet, válaszul a kezébe nyomtuk a Szombathelyen kiadott CT leletet: 5 áttét. Négy hasonló helyen, mint az eddigiek, de egy vadonatúj 18 mm-es a kisagyban.

Eszter bement valakivel konzultálni, majd kijött és azt mondta: jöjjünk vissza csütörtökön, mert akkor lesz legközelebb ONCO Team.

Mi tovább várakoztunk ambuláns lapért. Mikor sokáig nem történt semmi, anya végül bekopogott. Ekkor Eszter azt mondta, hogy ambuláns lapot ugyan nem ad, de a gyógyszert már hétfőn megkaphatom. Jöjjünk be éhgyomorra 8-ra. és délre már meglesz a gyógyszer is.

Itt tartunk most.

Kicsit ideges vagyok, de egyben bizakodó is. Ez a szer állítólag 86-88%-ban hatásos és átlag 14 hónapig biztosít védelmet.

Nagyon nagyon kíváncsi vagyok... 

Fingers cross!!!

Nagyjából minden a tervek szerint alakult egészen csütörtök délutánig.

A délután - este Gerdáéknál olyan volt, mint diák koromban a csereutak. Amint leszálltam a vonatról, Gerdáék azzal fogadtak, hogy megtervezték a teljes programot. Voltunk a főtéren ország és karnevál tortáját enni, aztán átugrottunk Ausztriába és megnéztem hol menekültek át a magyarok '56-ban, este meg Bozsokon vacsiztunk egy szupi étteremben (el is küldtem Fruzsinak).

Másnap délelőtt Anitához mentünk kávézni, majd egy menüs helyre ebédelni, végül a Deck nevű cukrászdába fagyizni. Innen vittek ki a pályaudvarra, ahol feltettek a vonatra.

Nos, nem utaztam sokáig.

Zöld vonat volt, azt konstatáltam, hisz egy ilyet sikerült odafelé lekésnem.

Ráadásul a neve is Szent Márton IC.

Kabinos volt, és az én fülkémben rajtam kívül még egy férfi ült. Jött a kalauz és kicsit bajlódott az elektronikus helyjegyemmel, de más baj nem történt.

A következő kép, hogy ugyanott ülök, velem szemben van egy nő és beszélgetünk. A vonat áll. Azt mondja nemsokára jönnek a mentők. Két férfi a folyosóról minket néz. Aztán egyszer csak leesik a tantusz: Kiért jönnek a mentők???

Értem.

Nemsokára meg is érkeznek. Besegítenek a kocsiba. odafelé kikérdezgetnek. Elmondok mindent. Valamikor felhívom anyát, hogy legalább valaki tudja hol vagyok. Bevisznek egy fura helyre (talán a traumatológia), függönyök választják el a gumilepedővel borított ágyakat.

 Újabb eret szúrnak rajtam (ismét nagyon fáj), majd mondják, hogy meg CT-znek. A CT gép elég modernnek tűnik, legalábbis nem cső, csak egy karika. Megvizsgálnak kontrasztanyag nélkül, majd kihúznak, mondván, hogy inkább MRI lesz.

Aztán később visszatolnak, hogy mégis kontrasztanyagos CT. Elvégzik.

Szólnak, hogy itt a Gerda.

Gerda szabadkozik, hogy sógornő jelöltnek mutatkozott be. Végül vele és anyukájával engednek ki.

Közben egy esti járattal megérkezik anyu is. Mi kapjuk a hálószobát, Gerda anyuja és Árpi alszanak a nappaliban, Gerda a szobájában. Reggel a hajnali 7-es vonattal távozunk. Sok variáció volt (mind Gerdáék, mind Balu felajánlotta, hogy kocsival fuvaroz), de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek.

A vonat a Keletibe érkezett és Apa a pályaudvaron várt minket.

A hetek óta tartó fájdalmaimnak végül a gyógytorna, az úszás (két naponta), valamint a Bowen-kezelés vetett véget.

Ez utóbbi egy speciális technika, aminek az a lényege, hogy egy Bowen-kezelő megnyomkod bizonyos pontokon. Aztán kimegy pár percre , majd visszajön és újra megnyomkod. Ezt így háromnegyed órán át.

A folytatásban pedig igyekeztem tartani magamat a kétnaponta való úszásra járáshoz és a kímélő életmódhoz. Ez fontos is volt, hiszen Augusztus utolsó teljes hetére bőséges programot terveztem:

Hétfő: Tango est (Milonga)

Kedd: Nyíregyháza LEGO gyár, Debrecen: National Instruments

Szerda: Szombathely Gerdáékkal

Csütörtök: Nagypapám gyászmiséje

Csütörtök - Vasárnap: Mensa Tábor a Balatonon.

Ez volt tehát a terv. de a valóság sajnos másképp alakult...

Ma volt a kontroll MRI vizsgálat az Amerikai úton.

Majd írok róla egy részletesebb posztot is, de a lényeg az eredménye:

"Postop. eltérések, az irradiált gócok lényeges regressziója"

Újabb góc pedig nem jelent meg.

HURRÁ HURRÁ HURRÁ!!!

A két agykontroll közötti hét volt az első, amikor semmilyen orvosi programom nem volt!

Az április 24.-ével kezdődő hét óta nem volt ilyen. De most igen. Lássuk mivel is töltöttem.

Hétfőn volt egy francia interjúm egy indiai céghez (nem mintha oda akarnék menni, csak gondoltam ha már megkerestek adok egy esélyt), amiben csak az volt rendkívüli, hogy a magyar HR-es kikérdezett a Sűdy-ékről, mert találkozott velük Tokyoban a kaja expón. Neki nem voltak szimpik, de sajnos már sosem tudom meg miért, mert elmeséltem a saját tapasztalatomat. Este aztán aláírtam a szerződést a szoftverkurzusra, ahova szeptembertől járni fogok. Aznap pont nem volt vendégem, így volt egy szabad estém otthon. Ami valahogy kellett is, mert nem aludtam jól.

Másnap jött a takarítónő, de én nem tudtam rá felkelni (pont előtte feküdtem vissza, mert már 5-től dorbézoltam és addigra pont elfáradtam). 11-kor tértem, magamhoz, lezuhanyoztam, aztán nemsokára pittyogás: Anya átjött. Csak úgy. Nem értettem a helyzetet. Le is szidtam, hogy ilyet ne csináljon, hogy bejelentés nélkül megjelenik. Állítása szerint olvasta a blogom és csúnya hazug vagyok, hogy nem szóltam az agykontrollról. Távozása után szépen kipanaszkodtam magam a takarítónőnek (Irénkének), aztán napokkal később tudtam meg, hogy pont ő hívta át... Az Agykontroll I bejegyzést mindenesetre élesítettem.

Délután megjött az újabb vendégem, egy japán lány, este meg romboltam tangóra. Tangón most elég sokat vettünk, végre tényleg kezdünk táncolni!!! És még limonádét is kaptunk! A mostani párom egyébként ügyes volt, úgyhogy tetszett az egész óra. Utána intéztem a Bt-s fellebbezést, ami éjjeli postára szaladgálást is jelentett, de szerencsére minden rendben lett.

Szerdán jött hozzám látogatóba Orsi, az unokatesóm. Megmutattam neki a lakást, beszélgettünk egy csomót, végül leugrottunk menüzni a Bécsiszelet-be. Kaptam belga csokit!

Miután hazajött a japán vendégem, elvittem a kedvenc kávézómba (Rengeteg), utána vacsiztunk a szomszédjában (Élesztő) és persze sokat beszélgettünk.

Másnap reggel elvittem a Csarnokba, hogy szuvenírt vehessen, aztán elváltak útjaink, mert ő ment várost nézni, én pedig vittem a táppénzes papírjaimat a munkahelyemre. A HR-es szuper aranyos volt, vagy egy órát beszélgettünk. Elmondtam neki mi a helyzet velem és hogy mik a terveim, meg ő is elmondta, hogy HR vizsgálatot tartottak a csoportunkban (mindenkivel leült egyesével beszélgetni!), mert úgy látták, hogy nem nagyon működnek jól nálunk a dolgok. Ezt nem mesélte eddig senki, de nagy örömmel hallottam. Nagyon édes volt egyébként, elmondott ő is elég szenzitív dolgokat magáról, meg mondta, hogy szurkol. Sőt. Ő ajánlotta, hogy szeptembertől iratkozzak be valami iskolába, úgyis most vannak a pótfelvételik... :-) Mondtam, hogy én is szurkolok nekik és hogy remélem mire visszajövök egy más csoportot fogok itt találni. Mindenesetre kíváncsi leszek.

 Este mehettem volna a japánommal esti látképet nézni, de 1. nemrég csináltam egy francia fiúval és a vizes vb miatt minden kék volt és lezárva. 2. pont akkor találtam két blogolós melanómás ausztrál lányt. Mindketten bekerültek egy study-ba, amely egyiküknél visszafejlődést, de a másiknál csak stagnálást hozott másfél évre. Majd mikor egy áttétje tovább nőtt, kiesett a study-ból és idén tavasszal el is hunyt. Viszont az a lány, aki jól reagált "beteg sztár" lett, viszik azóta is konferenciákra és cikkeket készítenek vele. Emellett vezeti a blogját, a tiszta élet híve és még recepteket is feltett!! Ezeket a blogokat azonnal elmentettem, mert legalább így nem vagyok légüres térben. Egyben nagyon gondolkozom, hogy Magyarországon hogyan lehetne hasonló közösséget csinálni. mint van Ausztráliában. Szerintem a többi ember baromi sokat tud segíteni, egyben nagyon hasznos, ha van egy közösség, akikhez lehet fordulni tanácsért, tapasztalatért stb. Gondolkozom...

Péntek reggel Gabi elvitt egy csúcs szuper bizsu nagykerbe. 43 hajpántot sikerült vennem, egy kalapot, egy karkötőt és csak ötezer valamennyit hagytam ott... Durván jó! Már több barátnőm bejelentkezett, hogy vigyem őket el. Teve u. 41 :-)

Utána szaladtam haza. Persze a japán lány hagyott ajándékot. A bolgárok meg még nem érkeztek meg. Megjött viszont a krepp ágynemű a közeli postára, úgyhogy gyorsan szaladtam át oda. Ahogy visszajöttem és kezdtem kibontani őket dél lett és már csöngettek is... A bolgárok nagyon megleptek, mert kb. a szüleim korosztálya voltak. Nem bántam, hogy nem kell velük laknom. Szabadkoztam kicsit, hogy még nincsenek meg az ágyak, de azt mondták nem probléma, úgyis várost néznek. Ezzel elmentek.

Amíg távolt voltak felhúztam azokat az ágyakat, amelyeket tudtam, majd felhívtam a Dormeót, hogy hol a frászban vannak a takaróim, párnáim, gumis lepedőm, amit több mint egy hete megrendeltem. (Az aznap érkezett ágyneműket ugyanis csak két napja). Hát, ők átadták a futárnak 12.-én mindkét csomagot és mindkettőt megpróbálták kiküldeni hozzám, de nem volt sikeres. OK, felhívtam az MPL (Magyar Posta Logisztika) a csomagszámaimmal, mire ott meg közöltéák, hogy a kézbesítési kísérletek megtörténtek 12.-én és 13.-án, de mindkét esetben sikertelen volt, felhívni meg nem tudtak, mert rossz számom volt megadva (lemaradt egy nulla). Na itt majdnem elszakadt bennem valami ((miért nem kérdezik meg a küldő céget, ha látják, h a telószám rövid???)), majd sürgős intézkedést ígértek. Ez annyira sürgős, hogy még most sem keresett senki.

Úgyhogy végül átmentem Anyuékhoz, áthoztam egy párnát és két könnyű takarót, azokat felhúztam és már jöttek is vissza a bolgárok. Kb kinéztek a saját lakásomból, úh jobbnak láttam lelépni.

Este anyuékkal néztem meg a vizes VB megnyitóját, amire feljött a Gerda is. Nekünk nagyon tetszett! Mondjuk sokáig tartott (f12?), de tényleg nagyon igényes és különleges volt.

Este anyuéknál aludtam és aztán jött a hétvége! De erről már meséltem.