Anyu hívott fel sírva.

Mert utánaérdeklődött benn a NEAK-nál, ahol dolgozik.

Már múlt héten felkereste egyébként a csoportot, ahol az ügyem parkol és beszélt is azzal a férfivel, akinek a döntés a kezében van. Érdekes módon akkor az illető csak azt mondta, hogy emlékszik Apura (valami tanulmány vagy mi miatt), meg hogy olvasta az ügyem és eléggé pengeélen táncoló az esetem. De ha meglesznek a leletek, akkor igyekszik kedvezően elbírálni.

Nos, leleteim még a nagy seholban, hisz a vizsgálatokig van bő 3 hét., mégis megszületett a kérvényem elbírálása, mégpedig az lett a döntés, hogy megadják.

Ne kérdezzétek hogy hogyan, mi alapján, kinek-minek a ráhatására stb. Fogalmunk nincs.

Csak annyit mondtak, hogy megadják és hogy a döntésről szóló értesítő a napokban fog megérkezni az Onkológiára is. (Kérdés melyikünk lesz gyorsabb: én a kemóra érkezésemmel, vagy a NEAK levélke?)

Anyának még annyit tanácsoltak, hogy azonnal hívjon fel, ő pedig szó szerint azonnal felhívott, ezért a beszélgetésünk első perceiben csak azt hallottam  a telefonban, hogy zokog... Halálra ijesztett, hogy valaki meghalt, vagy baja esett. De aztán kiderült, hogy az örömtől.

Egyébként ma van a Nagymamám 89. születésnapja.

Ma volt az osztályozóvizsgáztatás, ezért a gimiből dolgoztam és az ebédszünetemet rááldoztam a szóbeliztetésre, délután meg a munkaszünetekeben javítottam ki a reggel írt írásbeliket. Plusz benézett a tanár-párom is egy kis beszélgetésre, úgyhogy a 9,5 benn töltött órában nem volt üresjárat.

Hulla fáradtan jöttem ki az épületből és arra gondoltam majd felköszöntöm Nagyit itthonról.

De itthon csak annyi időm volt, hogy kiszedjem a kontaktlencséimet és zuhantam az ágyba. Igen, fél nyolckor és igen, ruhástul... Azt hittem csak 1-2 óra szunyókálás lesz, ehhez képest röviddel éjfél előtt keltem fel és még mindig / már megint dög fáradt vagyok...

Szóval Nagyi köszöntése holnapra maradt, meg az is, hogy vajon akkor szerdán mi lesz: kapok-e még egy kemót (brrr), vagy rögtön időzíthetjük az immunterápiát? Nagyon kíváncsi vagyok. 

Még az sem biztos, hogy hatni fog.

Azt sem tudom, hogy milyen lesz.

De annyit  tudok, hogy gyógyultak már meg tőle agyi áttétes Melanómások. Nem tudom mennyien, azt sem, hogy milyen arányban és azt sem, hogy milyen áron. De valahogy úgy érzem, hogy nekem ez az egyetlen esélyem.