A projektnapunk után elég hamar összehoztuk a videóinterjút készítős alkalmat -> rögtön azon a héten vasárnap, azaz március 25.-én délelőtt!

Ez a nap azért (is) különleges volt, mert ekkor volt az óraállítás (mínusz egy óra alvás), meg azért is, mert Anyáéknál aludtam - de nem egyedül. Hajnali egykor (újabb mínusz két óra alvás) állítottam haza egy fiatal húsz év körüli Airbnb-s sráccal, aki elfoglalta a "gyerekszobát", amiben a "ruhásszekrényem" is van, és ez egy teljesen más sztori, itt viszont az a lényeg, hogy gyakorlatilag emiatt Anya készletéből kellett gazdálkodnom öltözet tekintetében. Miután Anya 29 évvel több tapasztalatot (és Szamos sütit) szedett magára, én meg leszoktam az édességekről és egy igazi vegán-kezdemény lettem, a ruhaméreteink és a stílusunk között is van némi kis különbség. Úgyhogy ez pont ideális alkalom lett arra, hogy délelőtt 10-kor frissen, kipihenten és csinosan, mondhatni forgatásra készen megjelenhessek a tözshelyünkké vált Farger Kávézóban. ((Említettem már, hogy állítólag komoly nyelvészeti merénylet készül: egy új írásjel bezetése, ami az iróniát hívatott jelezni! Nos, azt ide képzelhetitek...))

Egy órával korábban találkoztunk, mint ahogy Peti, a videósunk megérkezett, de nem voltunk ott teljes létszámban, mert Judit, aki korábban sminkelést ígért a felvételekhez, pár perccel a találkozó előtt írt két sort a közös levelezésünkbe, miszerint "ne várjunk rá, ő ma nem jön". Aha, köszi. írtam neki, hogy én sajnálom, mert számítottam rá, hogy segít a sminkben (ami félig igaz is volt, de természetesen nem ezért sajnáltam igazán...) Hála Istennek Peti megbízhatóbb volt, nem is kicsit, de nagyon. Ő nem csak maga érkezett meg, de hozott derítőt, mikroportot, mikrofont és gyakorlatilag fejben egy kész koncepciót. Mi azért találkoztunk korábban, hogy megbeszéljük hogyan nézzen ki a videó, de ő pillanatok alatt felülírta a tervecskénket és kézbe vette az összeállítást. Látszott, hogy nem először csinál ilyet, abszolút célorientált és nagyon profi.

Voltaképp a videónkban összefoglaltunk mindent a programunkról szövegesen, és ő a mondanivalóink alá vágta a képeket, amiket a foglalkozás során készített. Szerintem kegyetlen jó lett, apró módosításokat kértünk időközben (én pl., hogy ne hagyjuk ki szegény Juditot annak ellenére, hogy nem beszél) és bár "szupertitkos" és a családom jogvédői mindjárt felhördülnek, mindenesetre innen lehet letölteni: https://we.tl/5U7uRcQvH0

Szerintem nagyon klassz lett egyébként, és leszámítva az outfit-emet, a sminkeletlen fejecskémet és a derítés hiányát, amitől kicsit sötét lettem (nem beszélve ezek folyományaként a remek közérzetemről) az eredménnyel maximálisan meg lettem elégedve.

Volt még egy találkozónk a héten, hogy megbeszéljük az írásos beadandó részét a feladatnak, amire Judit "megint nem tudott eljönni" és ezt megint aznap és egy órával a találkozó előtt jelentette be, egyúttal azt is közölte, hogy ő nem ad le semmi írásos óravázlatot (reagálva lazán 5 nap késéssel arra a felvetésemre, hogy ha megcsinálta őket, akkor küldje el, hogy beletehessük az anyagba). Itt már megegyeztünk benne, hogy ő nyilván elvesztette a motivációját és/vagy meggondolta magát, mindenesetre mi beszélgettünk egy jót. Elomondogattuk egymásnak, hogy ki mit emelne ki az elmúlt 3 hónapból, mit változtatott rajta, ami során Móni azt mondta, hogy másképp viszonyul a gyerekeihez, másképp bánik velük, Szilveszter coming-out-olt, hogy 5 hete állást váltott és a tanulós videóinkból lelesett a tanárok mögötti könyvespolcokról pár címet, amiknek utána is nézett, Gabi azt mondta, hogy a 20 órás tanulási programból sokat tanult és motiválta őt a fejlődésre (az IKT eszközökkel való ismerkedést választotta), én meg szintén a 20 órás projektemet emeltem ki (honlapkészítés a suli japánosainak) majd megosztottam velük, hogy jelentkezni fogok a Budapest School-hoz és már fel is kértem Petit a bemutatkozó videóm elkészítéséhez - aki vállalta is - és a "programomat" is elmeséltem).

A hivatalos lezáró alkalomra pedig ma - vagyis most már inkább tegnap - azaz április hetedikén, szombaton került sor.

Ez a nap ismét "fantasztikusra" sikerült, mert:

- "becsúszott" egy MR vizsgálat, mágpedig a "nagy hathetes kontroll", ami hétfőre volt előirányozva, csak épp a leletező főorvosnő (mert nekem ilyenem is van ám, személyre szólóan!) aznap szabadságra megy és a héten megkértek, hogy ugyan megcsinálnám-e szombaton? Jó, csak akkor legyen reggel! OK, 8:50!

- hónapokra előre ki volt jeölve, hogy ezen a napon lesz az öcsémék eljegyzési ebédje. Az a nap, amikor a két család összeismerkedik. Az időpont 11:30, huszonsokan leszünk és nem szabad késni, mert limitált az időkeret és csak egyetlen bemutatkozós kört szeretnének tartani.

Ennek megfelelően már szerdán, közvetlen a Budapest School-os program kiküldése után szóltam a programszervező lánynak, Szilvinek Messengeren, hogy nekem lesz ez az eljegyzési ebéd, szuperfontos, ezért a prezentációnkat légyszi tegye be az első órába és azonnal vissza is írt, hogy "Rendben! Akkor veletek kezdünk!" Szóltam a csoporttársaimnak is csütörtökön, hogy nekem majd az ebéd miatt "ki kell mennem egy hosszabb ebédszünetre 11-kor, de úgyis mi leszünk az elsők" és persze tudtam, hogy taxizás lesz ide-oda az időhiány miatt kemény 20 percekért, de van az a szitu, amikor ez nem érdekli az embert és befektetésnek fogja fel.

Aztán persze a gyakorlat felülírt mindent.

Pontosan megjelentem a képalkotó épületben, és bár pangott az egész Onkológia és alig voltak várakozók, mégis 40 perc kellett, mire behívtak. Eddigre írtam a csoporttársaimnak, hogy szóljanak Szilvinek, a programszervezőnek, hogy mégse mi kezdjünk, mert nem érek be tízre, de nagyon sietek.

Miután behívtak, a második számú kedvenc ápolóm várt, az a faszi, aki olyan szuperül szúrt meg múltkor is és amikor kérdezte, hogy melyik vénám a jobb és mondtam neki, hogy "mindkettő ugyanolyan rossz" (ahogy ezt a véradásokkor is számtalanszor hallottam), kihúzta a kezemet, ránézett és csak ennyit mondott: "a rossz véna egyáltalán nem itt kezdődik". Szerintem ez a pasi mentőápoló lehetett korábban, mindenesetre szűkszavú, ám lényegretörő és vérprofi. Megint alig éreztem a szúrást, az MR is OK volt, megint jöttek alatta álomképek, de nem aludtam el és húsz perc múlva már az öltözőből hívtam a taxit. Negyedre értem be a Budapest School-ba.

Gyakorlatilag teljesen feleslegesen, mert Szilvi, a programszervező számára "a Messenger nem munkafelület" ezért ott hiába ígért meg bármit is, az a gyakorlatban nem jelent meg (konkrétan nem is minket írt be elsőnek, sőt, minket be sem tett a programba, majd amikor reggel a többiek szóltak neki, hogy ne mi legyünk az elsők ő mondta, hogy nem is mi vagyunk és már csak 11:45-kor van hely. Mire a csoporttársaim azt mondták: "Jó!").

Nos, nekem egyáltalán nem volt jó, és nagyra értékeltem, hogy ez voltaképpen senkit nem érdekelt, pedig mindenkinek szóltam, úgyhogy a továbbiakat illetően elengedtem, hogy részese legyek a prezentációnak és igyekeztem legalább a nap hátralevő részét valahogy abszolválni. 11:32-kor fékezett a taxim az étteremnél, egyszerre érkeztem meg Nagyival és a húgommal és jöhetett a remek ismerkedős ebéd, melynek során kiderült, hogy Laura unokatesói mind Majorosok (8., 10. és 12. osztályos fiúk), én az ő családjukhoz lettem beszorulva, sikeresen elszóltam magam az SZMK-s (vagy aközeli) anyuka előtt a vezetőségen belüli problémákról, a srácok meg full zavarban ültek ott, hogy most akkor tegezzenek, vagy magázzanak-e engem, úgyhogy felemelő volt az egész. De persze nem, mert voltak még cuki rokonok (pl. Laura nővére, Eszter, aki Down-os, de sokkal aranyosabb, mint képzeltem), meg a kaja is hozta a szintet (kivéve a szusit).

Időhöz voltunk kötve, utána meg nem kaptam fuvart, de a továbbiakban már nem is érdekelt többet, hogy megszakadjak bármiért is. Érzetem, hogy ez már abszolút nem az én napom, bármit is csinálok, jól nem sülhet el, szóval csak visszavillamosoztam a Budapest School-hoz, ahol zárt ajtók fogadtak. A kapcsolódó bolt is zárva volt, a kopogásra nem reagáltak, szóval maradt az online üzengetés. A csoportom nem válaszolt, de Szilvi legalább online volt és végül beengedett.

Az utolsó másfél óra az összegzésről szólt. A csoportom azért sajnálta, hogy nem tudtam ott lenni a prezentáción, délutánra a mentorunk is eljött és az valóban kedves volt tőlük (főleg Gabitól), hogy kijárták, hogy legyen egy "igazi csoportképünk" is (alapvetően minden csoportról a prezentációja után csináltak fotót, rólunk is, de ott ugye sem én, sem a mentorunk nem volt jelen).

Maga az összegzés sajnos kicsit hablatyolósra sikerült, elég egyszerű volt levágni, hogy hol megy a csúsztatás (pl. valaki nyíltan megkérdezte, hogy valami igazi BS-es foglalkozás tervezetét megkaphatjuk-e, meg lenne-e mód rá, hogy normálisan lehessen hospitálni egy iskolában és ne csak 1-2 szerencsés jusson be - mire az volt a válasz, hogy a mi általunk készített foglalkozások vázlatai elérhetőek lesznek és az is megoldható, hogy ha valaki eljön hospitálni és jegyzetel, akkor azt is megoszthassa). Megkaptuk, hogy vagyunk olyan jók, mint a Budapest School-os tanárok és ebben a pillanatban is több olyan pozíciójuk van, amire azonnali kezdéssel be lehetne állni, nem érdekelne-e minket? Mire erre valaki megkérdezte, hogy ő ismer olyan embereket, akik jelentkeztek az online felületen, de hónapok óta válaszra sem méltatják, miért nem hívják ilyenkor be őket legalább egy interjúra? Erre az volt a felelet, hogy meg akarják adni nekünk az elsőbbséget... Hm...

A nap során lehetőség volt videót készíttetni magunkról, magunkkal a szeptemberben induló új évfolyam számára, miközben egyszerre mondták azt, hogy szeretnék, ha folytatnánk a tanulást, de szeretnék el is engedni a kezünket és valahol lett az embernek egy olyan érzése, hogy nyilván nagyon sok mindent szeretnének, de egyet biztosan: ezt a kurzust most és azonnal befejezni és végre teljesen másra koncentrálni.

A foglalkozás végén Judit odajött hozzám és azt mondta, hogy "sajnálja, hogy hiába vártam őt anno a kávézóban, de szeretné felajánlani, hogy majd valamikor máskor, amikor csak szeretném szívesen kisminkel" én meg ránéztem, konstatáltam, hogy ezt halál komolyan gondolja, megsajnáltam, így csak vettem egy nagy levegőt, dobtam egy mosolyt és mondtam, neki, hogy "Nagyon köszönöm, persze, majd valamikor feltétlenül..."

Az is Judit volt, aki felvetette, hogy milyen jó lenne még többször ilyen körben találkoznunk(!!!), beszélgethetnénk érdekes témákról, mint a múltkor felvetett bullying, és míg Móni erre hatalmas lelkesedéssel helyeselt, hogy persze, mindenképp (én meg nem tudtam eldönteni, hogy vajon ő is ironizál-e), bennem csak az zakatolt, hogy "Ó, szívem, életemben nem tanultam annyit egy kiközösítés folymatáról, mint veled/rólad ebben a 3 hónapban". Gabi még bólogatott udvariasan, de Szilveszterrel csak összeszorított szájjal hallgattunk és már a héten sokadszorra jutott eszembe, hogy a pszichológust bizony háziorvossal kéne felirattatni. És nem azért, mert engem zavar, ha valaki ilyen, mert én már tovább is léptem rajta, hanem mert neki az egész életére rányomja a bélyegét és soha nem fogja megérteni magától, hogy mi a baj? (Személy szerint egyébként mindenkinek csak javasolni tudok egy jó(!) pszichológust, mert tényleg fontos egy referencia személy, de ez megint egy másik téma)

Arra mentem haza, hogy teljesen zavarba hozott a legújabb vendégem, de annyira, hogy az élmény és sógórnő-jelöltem finom nyomására végre tényleg elkezdtem írogatni a posztokat a "másik blogom" számára.

Azért viszont tényleg hálás vagyok a Tanuló Tanáros képzésnek, hogy Petit megismertem. A jelentkezésemet annak ellenére beadom, hogy eléggé elbizonytalanított ez az utolsó alkalom abban a tekintetben, hogy vajon jó lehet-e BS-es tanárnak lenni? Az anyagomon viszont már elkezdtünk kettesben agyalni és meg szeretném csinálni a bemutatkozó videót a tervecskéimmel, meg az álomiskolai koncepciómmal. Ha másnak nem, csak magamnak. De vannak ötleteim, sőt, rengeteg ötletem van: előre mutatóak, határozottak és tök jól fog esni kimondani őket és képet adni nekik egy profi háttérrel! Ha másért nem, már csak ezért az egyetlen egy dologért, ezért a megerősítésért nagyon megérte az itt eltöltött elmúlt három hónap!