Mint már említettem, az volt a nagy csoportos feladatunk a Tanuló Tanárok Klubjával, hogy tartsuk meg a 90 perces foglalkozást, amit kitaláltunk a szombati egész napos alkalommal. Innentől kezdve ezen dolgoztunk minden egyes összejövetelünkön.

Az én témáim a Vakság, meg a Fotoszintézis voltak. Utóbbiról kiderült, hogy létezik ilyen társasjáték és nem egy könnyű téma (igazából elvállalni is csak azért vállaltam el, mert valaki azt mondta, hogy "én például a fotoszintézissel nem tudok mit kezdeni", mire közöltem, hogy akkor majd megoldom én!).

Viszont volt egy problémás pont. Öten voltunk (vagyunk) a csoportban, de a foglalkozás-tervezetet azon a februári napon csak négy csoportra írtuk. Valahogy az lett a döntés, hogy mivel filmet is kell csinálni, maradjon így a felállás és majd aznap, ott helyben(!), szimpla sorshúzás(!) döntsön arról, hogy ötünk közül melyik négy ember tartsa meg a foglalkozását és ki legyen, aki videózik?

Szóltam, hogy számomra ez így nem OK.

Személy szerint "hivatalosan" 5 éve tanítok és azt gondolom, hogy nem lehet úgy bemenni egy órára, hogy fogalmam sincs, hogy tartok-e foglalkozást, vagy helyette "csak videózok" majd? Lehet, hogy én veszem túl komolyan a dolgot, de szerintem ez két külön szakma és ha egy kurzuson gyakorlatilag ez a foglalkozás a "vizsgafeladat", akkor nem mellékes, hogy kinek mi a szerepe az elvégzésében és azt fontos előre tudni! Nagy telefonnal fotózós meg videózós típus vagyok, de egyáltalán nem szívesen videóztam volna foglalkozás tartás helyett. Móni (az anyuka) erre azt mondta, hogy benne nem lenne hiányérzet, ha nem tartana foglalkozást, hanem videóznia kellene és a többiek sem szóltak a rendszer ellen, ezért ha nem is boldogan, de elfogadtam ezt a csoportdöntést. De zavart.

A következő alkalmon már arról volt szó, hogy ki hogyan halad a témái kidolgozásával és eddigre ketten már gyakorlatilag készen voltak (egyikük már az óravázlatát is elküldte), Judit bele sem kezdett, Móninak meg nekem meg "fejben" voltak a tervek. Ott el is mondtam, hogy a vakságot mint állapotot bekötött szemű játékokkal szeretném kipróbáltatni, a fotoszintézisen viszont még gondolkozom, bár ötleteim már vannak.

Következő alkalommal átbeszéltük rendesen a foglalkozás menetét. Arra jutottunk, hogy három részből fog állni.  A bevezetést Gabi csinálja, akinek a saját osztályával fogjuk megrendezni a programot. Innentől vállaltam, hogy én fogom átvenni a névkártya-íratást és a gyerekek csoportba sorsolásának folyamatát, valamint a témaválasztásokat. Abban egyeztünk meg, hogy mindenki készül egy-egy rejtvénnyel a témáival kapcsolatban és miután csoportokba lettek rendezve a gyerekek, választhatnak a két-két megfejtett témából. Miután kiválasztották a témát, az ahhoz kapcsolódó foglalkozást megcsinálják 45 percben (ez a második rész), majd a végén lesz 20 perc, amikor minden kis csapat kap 3 percet, ahol bemutathatják a többieknek, hogy mit csináltak és értékelik a napot.

Szó esett róla, hogy milyen kamerákkal/telefonokkal és hogyan legyen a felvétel (eddigre mind Szilveszter, mind Móni utánanézett a videóvágás módjának, bár mindketten elég nehéznek találták). Móni beleszeretett a témáiba, de annyira, hogy rengeteg videó megnézésén volt túl és lelkesen mesélt az élményeiről, Gabi elég profi programokat írt, amiket közre is adott a közös mappánkban és Sziveszter is megtervezte az óráit. Judit azt mondta, hogy ő olyan típus, aki mindig mindent az utolsó pillanatban dob össze, de majd összeszedi magát és még nem nem tudja hogyan vágjon neki, de a tapasztaltabb tagoktól szívesen elfogad tanácsokat. Az lett a megegyezés, hogy akkor lehet, hogy Juditnak kellene kimaradni a foglalkozás-tartásból és készítenie a videót, de persze csinálja meg a foglalkozás-terveit is. Szóba került, hogy Gabi 17 éves nagylánya is el tud jönni videózni.  Valamint Juditra hárult a program levezetése is - az a bizonyos értékelő 20 perc.

Hazafelé Judit kifejtette Gabinak meg nekem, hogy nem biztos, hogy való neki ez az egész tanárosdi és lehet, hogy intorvertáltként ez mégsem az ő útja. Mondtam neki, hogy tanárnak lenni nagyon sokféleképpen lehet, a színész típusú tanártól kezdve az elmélyült magántanárig és neki kell megtalálnia, hogy melyik stílus passzol hozzá legjobban, de erre csak úgy jön rá, ha kipróbálgatja őket. Egyáltalán nem extrovertáltság-introveltáltság kérdése!

Este aztán felvetettem, hogy mennyire Szentírás az, hogy a videófelvételt valamelyikünk készítse, nem lehetne-e, hogy egy külsőst kérjünk meg rá, és akkor Judit is megtarthatná a foglalkozását? Gabi hosszan kifejtette, hogy az "utolsó pillanatban" (ekkor még két hét volt hátra) már ne változtassunk semmit és hogy a 4 fős csoportok a legideálisabbak, míg a 3 fősek "túl kicsik". Móni is azt mondta, hogy szerinte már ne változtassunk. Szilveszter nem írt semmit, de Judit is hallgatott(!). Itt volt az a pont, hogy úgy döntöttem nem leszek álarcos igazságosztó, hanem "hagyom meghalni azt, aki nem akarja, hogy megmentsék". Ha ugyanis valaki annyira képtelen, hogy a saját maga érdekében felszólaljon, azzal nem lehet mit tenni.

De valahol eléggé elszomorodtam.

Akkor meg főleg, amikor pár nappal később Móni bejelentette(!), hogy az ő cégüknek egy nagyon profi srác szokta a promóciós videókat készíteni, egy bizonyos Péter, akivel már beszélt is(!) és pont rá is ér a foglalkozás napján: eljön, felveszi, megvágja. 10 000 Ft-ot kér a munkájáért és ezt ő - Móni - szívesen kifizeti, de természetesen mi is beladhatunk, ha gondoljuk.

Gyakorlatilag tehát teljesen okafogyottá vált, hogy Judit ne készüljön fel a foglalkozására és ne tartsa meg, de továbbra sem szólt érte, hogy a társaságot ne négy, hanem öt csoportra bontsuk fel.

Ezekben a hetekben ugyanitt az online téma a tanárcsoportok együttműködése volt és nekem teljesen hihetetlen volt élőben látni, hogy gyakorlatilag kigolyózzuk magunk közül az egyik csoporttagot! Egész pontosan egyszerre "golyózzuk ki" és pörgeti ki saját magát a passzivitásával.

Bár a profi videós alkalmazása abszolút egybevágott az én elképzelésemmel is, vissza kellett magam fogni, hogy ne szóljak újra Judit érdekében, hogy akkor hadd tarthasson ő is foglalkozást. Ő sem tette. Azt szűrtem le a dologból, hogy nagyon ritka az a vegytiszta eset, hogy valakit ok nélkül pécéznek ki a többiek. Olyan, mintha lennének "áldozat-alkatok". Akik akarva vagy akaratlanul, de maguk is tesznek érte, hogy ki legyenek közösítve.

Tolmácsként való debütálásom után jött el az öcsém születésnapja, március 22.-e, ami egyben a foglalkozásunk napja is volt. Én olyan vagyok tanárként, mint Steiner Kristóf séfként. Ő ugyanis azt vallja, hogy az étel addig készül, amíg a tányérra kerül. Nos, én is egész délelőtt a foglalkozásomra készültem. Összeszedtem 4 cipősdobozt és 16 kendőt (bizony, van ennyim!), gyűjtöttem egy halom általam érdekesnek tartott tárgyat, vettem érdekes zöldségeket-gyümölcsöket és kilenc kis hummuszos dobozkába különféle tapintanivaló (és megkóstolható) anyagot tettem, 6 kis üvegbe meg szagolni valókat. Annyi csomagom lett, hogy végül taxit kellett hívnom és el is döntöttem, hogy ha már ennyit készültem, franc fog a fotoszintézisről bénázni... a csoportomnál nem lesz választás: a vakságot csinálják és kész! Majd lesz másban a foglalkozás során "döntési szabadságuk".

Maga a 90 perc hihetetlen gyorsan eltelt. A bevezető játék kicsit bénára sikerült (az volt, amikor becsukott szemmel kell valakinek megfogni a kezét és abból kört csinálni), de utána szerencsére megkaptam az irányítást, kiosztottam a névkártyákat, mindenki felírta a nevét és játékosan megcsináltuk a csoportbeosztást is (az asztalok már össze voltak rendezve négy négyfős asztallá és amíg kinn várakozott a csoport, random módon fel lettek matricázva a francia kártya színeivel a padok aljai). Váratlanul megjelent egy tizenhetedik diák is, őt Móni elvállalta, egyébként az én csoportom lett a "kőr". A velük töltött 45 perc tök jól sikerült. Először bekötöttük mindenki szemét és végigmentünk a dobozkákon, amikben olyanok voltak, mint só, kristálycukor, száraztészta stb. és ezeket kellett kitalálni és "vakon" felírni egy papírra a nevüket. Utána jöttek a szagolós dolgok (fahéj, kömény stb.), majd pont mikor kezdték volna megunni, váltottunk. A második részben már csak mindig egyetlen ember szeme volt bekötve és számára kellett a többieknek kitalálni való tárgyakat gyűjteni - az osztályból, meg én is adtam azokból, amiket hoztam. Ezt nagyon szerették és annyira nem unták meg, hogy úgy kellett mindig szólni, hogy már elég. Tök jófejek voltak, mert igyekeztek szívatni egymást :-) A 3 perces bemutatóra pedig azt kértem tőlük, hogy a másik három csoportnak gyűjtsék össze azokat a tárgyakat, amiket ők nehéznek éreztek kitalálni és mi nem előadtunk valamit, hanem mindenki odament egy másik csoporthoz, beköttették a szemüket és a dobozokból a kezükbe adtak egy-egy tárgyat és azt találtatták ki. Szerintem nagyon élvezték és engem is abszolút fellelkesítettek (amikor kérdezték, hogy melyik csoport szeretne kezdeni, kb. kiestek a padból, hogy ők! :). Az egyik legmeglepőbb az volt, hogy a legérdekesebbnek a vöröshagyma leszedett héját találták(!) - ami terveben sem volt, csak valaki leapplikálta a hagymáról.

Gabi csoportja az éjszakai állatok témakörét dolgozta fel. Ők egy kis tudós társaságot alakítottak, akik bemutatják az új, általuk felfedezett fajt, amit egy interjú keretén belül bemutattak (ez volt a 3 perces prezentációjuk). Itt volt egy kis konfliktus abból, hogy két témából lehetett választani, és ez egyik kisfiú nem volt elégedett a csoport döntésével. Emiatt eleinte elég passzív volt, de miuán megismerte a feladatot, kedvet kapott és utána ő lett az egyik leglelkesebb. Az állatuk egyébként nagyon viccesre sikerült, sokat nevettünk a bemutatón.

Szilveszter víznyelőt épített a gyerekeivel, az ő témájuk egyébként a "barlang" volt. Tulajdonképpen egy kísérletet végeztek el, amelynek az volt a lényege, hogy lemodellezzék, hogy egy barlang milyen fizikai folyamat során jön létre. A prezentációjuk gyakorlatilag az volt, hogy az egyik kislány elmesélte mit csináltak.

Móni csoportja a "horror" témáját választotta. Móni ezt olyan megközelítésben dolgoztatta fel velük, hogy megtanuljanak vitatkozni. Bevezető gyakorlatként csokikkal próbálták ki a módszert (két csokiszeletről kellett érveket meg ellenérveket mondani), majd amellett és ellen kellett érveket felhozni, hogy szabad-e a gyerekeknek horrorfilmeket nézni?

Összefoglalásként gondolatokat mondhattak a gyerekek, hogy hogyan érezték magukat, meg egy értékelő lapot kellett kitölteniük. Gabi sütött nekik sütit, én meg vittem zöld színű KitKat-et, de mindkettő csak random lett kiosztva, mert kicsit kicsúsztunk a 90 perces keretből és bizonyos gyerekek konkrétan elrohantak, miután végeztünk.

Nagyon nagyon szeretek gimnazistákkal foglalkozni, de valahol megvan a varázsa az általános iskolásoknak is (itt ötödik osztályosokról beszélünk).

Este tovább tartott a felvillanyozott állapot. Van egy közös levelezőcsoportunk, oda írogatott mindenki, hogy mennyire jól érezte magát és milyen tanulságos volt a délután és írt Judit is. Azt írta, hogy a foglalkozás után kialakult egy spontán kis beszélgetés az egyik kislány, Gabi lánya meg ő közte, amiben arról volt szó, hogy a kislányt bizonyos fiúk gyakran bántják és cikizik. És őt ez nagyon megérintette, mert kiközösítésben neki is számtalanszor volt része az iskolában, ami úgy érzi mai napig kihat az életére... nincs kedvünk legközelebb beszélgetni róla???

Na ez volt az az email, amire képtelen voltam válaszolni...

Inkább fürdőztem a délutáni élményekben, amik annyira felvillanyoztak, hogy elhatároztam, hogy azonnal blog posztot írok belőle. Aztán ahogy elkezdtem, rájöttem, hogy még semmit nem tudtok az egész Tanuló Tanáros történetről és akkor írtam meg a múltkori posztot (beidőzítve szombatra, hogy mégse legyen "túladagolás"). Hajnali háromig voltam ébren.

Ugyanekkor, egész pontosan március 23.-án hajnali három óra öt perckor D. elhunyt a kórházban. Szinte órára pontosan négy hetet töltött benn. :-(