Naptár szerint ma volt a tavasz első napja, az időjárás szerint pedig mindezt a tél utolsó, egyben leghidegebb éjszakája előzte meg.

Fél nyolc körül keltem, miután Tanuló Tanáros videókra sikerült elaludnom. Bedobtam egy mosást, aztán felvettem pár rongyot, hogy elszaladjak a Vega City-be reggelizni. Régóta szemezek ugyanis egy kápia kőrözöttes szendviccsel, és úgy éreztem a mai nap ideális alkalom rá, hogy megengedjek egyet magamnak. Bio kávéval és nyers csokis-barackos tortával :D

A kiadós reggeli után fodrászhoz irányoztam, mert az ember lánya az első randijára egy robottal még sem mehet akárhogyan! A fodrásznő nagyon aranyos volt és mesélte, hogy pont ma van az első napja a kislányának az oviban! Egy nagyon szép hullámos frizurát kértem tőle, de egyelőre nem vágattam bele a fufrumba. Az még mindig Dr. Szegedi és Dr. Fedorcsák agyszobrászok munkája!

Anya – mily meglepő! – korábban végzett az ellenőrzéssel és átjött, hogy együtt menjünk az Onkológiára. Szerencsére nem idegesíteni jött, így rábízhattam a felsőm és a nadrágom kivasalását, meg a fehér cipőm kifehérítését, miután a jól megkomponált szettemen az utolsó pillanatban kellett változtatást eszközölnöm. Tavasz lévén ugyanis ragaszkodtam a rózsaszín blézeremhez és ahhoz, hogy ne legyen rajtam fekete szín, de a lenge kis világos sortomat nem találtam meg-felelőnek a mínusz öt fokhoz, úgyhogy inkább a fehér farmeromat vettem fel. Tudom, fontos információk, dehát nőből vagyok és a különleges alkalmakhoz különleges megjelenés is dukál, nem?

Amihez hozzátatrtozik a taxival érkezés – és a stílusos késés is. 12 óra 12 perckor gördültünk végig a Kék Golyó utcán, és majdnem tökéletes voltam, csak a parfümöt felejtettem el. A doktorok már vártak! Ott volt Bajcsay doktor és Sipos doktor is és azt mondták, már azt hitték nem jövök. Mondjuk eleve azt gondolták, hogy korábbra hívtak (11:30-ra), de én mondtam, hogy tuti nem. Mindegy, úgyis áramszünet(!) volt délelőtt, így is időben voltunk. Huhh!

Először úgy volt, hogy elém engedik „a prosztatás urat", de kiderült, hogy az ő orvosa még nem érkezett meg, úgyhogy utolsókból az elsők alapon némi aláírogatás és egy hányáscsillapító bevétele után már járulhattam is a CyberKnife elé! Előtte még gyorsan kikéreckedtem mosdóba, aztán mikor felfeküdtem az ágyra és a fejemet igazgattuk, éreztem, hogy újra ki kéne még szaladnom. Lehet, hogy kibírtam volna akkor is, ha nem teszem, de semmi kedvem nem volt feszengeni háromnegyed órán át. (Nem tudom ilyen van-e veletek, nálam néha előfordul, hogy elmegyek klotyóra és utána 5 perc múlva újra kell, és ez nem az amikor idegesség miatt rohonagászik az ember. Na, fontos infó volt ez is :D )

Szóval a lényeg:

Pontosan olyan a gép, mint a videón, de a körítés még sokkal elegánsabb!!!

Az egész termet ő uralja, szuper futurisztikus, sci-fibe illő az egész.

Közvetlen mögötte egy természeti kép van a falon, ami egy falépcsőt ábrázol és betűjelekkel megjelölt négy kamera meg egy plafonról belógó mikrofon van a páciens irányába állítva. A maszk nem olyan maszk, hogy benne lenne a teljes fejem, csak a fele! Az elülső fele. Érkezéskor megkérdezték, hogy minden ugyanolyan-e rajtam, mint amikor levették a fejmintám és mondtam, hogy szerintem sok nem változott, csak most kisminkeltem magam. De a fülbevalókat ki kellett vennem. Ennek a maszknak a keretét rögzítik valamilyen kíméletes módon az ágyhoz, nincs itt semmi érzéstelenítés, meg csavarozgatás, egy vékonyka - Zimány Linda hasonmás - nővérke simán megcsinálja mindenféle eszköz nélkül. És az ember nem érez semmit, csak egy kis leszorítást a homlokán (ami inkább megnyugtató, hiszen ez garantálja, hogy a fej nem fog elmozdulni). Bár a homlokomnál rögzítettek, de azért az arckifejezésem is be volt állítva ugye és... nos a formázási hadművelet alatt arra még nem gondoltam, hogy ha mosolygok, akkor az azt jelenti, hogy a műtét során is 45 percen át kell majd vigyorognom. Ez viszont olyan teljesítmény, ami még egy királynőnek is becsületére válik... 

Már az elején azonnal feltűnt, hogy szól a zene! Nem csak a plafonon vannak tavaszi ágak képei  hátulról megvilágítva, de jön a hangszórókból a komolyzene is. A falak úgy emlékszem lágyzöldre voltak festve, de ebben már nem vagyok 100%-ig biztos. Kinn viszont citromsárgák. Voltak egyébként kisebb közlekedési lámpák is két oldalon a teremben, azok jelentését nem sikerült megértenem. Meg nem tudtam átpozícionálni a légzésemet sem, hogy akkor vegyek levegőt, amikor épp mozgásban van a robot (kvázi, hogy akkor biztos nem sugaraz épp).

Filóztam rajta, hogy egy nagyobb lélegzetvétel, vagy egy nyelés vajon mennyire változtatja meg az agyam helyzetét, meg azon is gondolkodtam, hogy van-e valami jelentősége annak, mire gondolok műtét közben? Nem akartam ugyanis véletlen „ rossz”  területeket aktiválni... Egyébként főleg D.-re gondoltam, hogy vajon neki hogyan sikerülhet most a műtétje, meg Rátok, de a leges legelején azért elmondtam az autogénes kezdőmondatokat is: „Megnyugszom, ellazulok. Eltávolodik tőlem minden külső zaj és belső gond. Átadom magam a nyugalomnak...” Fogalmam sincs miért, de csak akkor tudok igazán ellazulni és meditálni kezdeni, ha pontosan ezekkel a szavakkal indulok neki. Sehogy máshogy nem megy! 

Nagyon vártam a találkozást a robottal, de az igazság az, hogy már rögtön az elején beletolakodott az "intimszférámba". Ez nem volt szép tőle! Értem én, hogy miattam tette, de hiába mondta a nővérke, hogy nyitva hagyhatom a szemem, nekem innentől nem volt kedvem belenézni abba az üres félszemű tekintetbe. Tudom, nevetséges, de meglepődtem, hogy csak egy lyuk van rajta a fénysugárnak – amit nem is láttam fénynek, csak tudtam, hogy onnan jön. Úgyhogy egy meglehetősen rövid szemezés után úgy gondoltam jobb az nekem, ha inkább behunyom a szemem.

Azt hiszem ez pontosan az a vizsgálat, amin simán el lehet aludni. Egyelőre nem sikerült, de ha netalán tán még lenne ilyen beavatkozásom, akkor lehet, hogy másodszorra már menne. Csak „átadom magam a nyugalomnak”, aztán jöhetnek az álommanók... Mert maga a kezelés tényleg nem durva. Olyan 30 perc körül éreztem egy kis „CT szagot” és néha egy kis fájdalmat is az agyam bizonyos területein, de ezt leszámítva szinte semmi nem történt, csak feküldtem és gondolkoztam, a robot meg ide-oda mozgott körülöttem (elég sokszor nagyon közel jött, de volt, amikor úgy helyezkedett, hogy nem is láthattam - volna).

Miután a vizsgálat kész lett, mentem aláírni a sugárkezelő lapot meg kérdeztük, hogy van-e valami további teendő? Nincs! 1% az esély, hogy kapok egy újabb epilepsziás rohamot, de ha szépen szedem a gyógyszerem, akkor kb. annyi sem. 2-3000 méterre ne menjek, és pihenjek, de kb. semmi mellékhatás nem várható. Én megnyugodtam, de Anya még mindig nem tett le róla, hogy megtorpedózza a jó kis pihenésünket szombattól... De ez nem fog menni!

Elfelejtettem azonnal elkérni a maszkot, így meg kellett várnom plusz egy beteg kezelését. Ezalatt elbeszélgettünk az ominózus páciens lányával. Na ők egy még keményebb sztori, mint én, már hat(!) kórházat megjártak, és olyan tanácsokat kaptak, hogy ”töltsenek sok időt a papával”, meg „szeressék nagyon”... stb. Kvázi letettek róla. Magán úton aztán fogták magukat és csináltattak egy MR vizsgálatot és akkor kerültek ide. A lány el volt ájulva, hogy itt hogy lehet mindenki ennyire kedves és milyen fantasztikus az ellátás...

Volt már pár panaszom, de az ilyen pillanatokban mindig hálát adok, hogy nem valami vidéki onkológián kezdtem meg a kezelésem, hanem nagyon figyeltünk rá, hogy a lehető legnagyobb (és leggazdagabb) intézménynél. Mert bakker, ők azt is most tudták meg, hogy nem csak, hogy van ez a gép, de esetükben gyógyszer is létezik a papa betegségére...! Én ezt komolyan nem értem! Tragikusak a magyar statisztikák rákban való elhalálozás ügyében, de ebben sajnos csúnyán benne vannak az orvosok / kórházak is és egyszerűen nem látom át,  hogy ki az igazi hibás? Olyan ellentmondások vannak, hogy az ész megáll!

Iszonyat tipikus, hogy itt ez a fantasztikus gép, ami nem csak az országban, de az egész régióban(!!!)  egyedülálló, TB alapon ingyen kezelnek vele  és vannak növények a folyosón, meg bőrkanapék, de a váróban levő kötelező kúthoz itt sincs pohár...  mert nyilván az átlagbeteg csajkával jár kórházba. Félek, komolyan félek belemenni az egészségügyi közgazdaság témájába, de az ilyen és ehhez hasonló dolgok a mai napig megakasztanak. Pedig már nem könnyű engem meglepni!

A maszk megszerzése után fotózkodtunk egy kicsit, aztán a Le Roy-ban zártuk a napot. Anyu azt mondta ő még nem járt annyi féle étteremben életében, mint velem a betegségem alatt :D De hát a különleges alkalmakat különleges helyeken kell megülni, nemde? És Budapest szerencsére egy új gasztro mennyország, amit ki más élvezzen, ha nem a helyiek?

És akkor a végére update D.-ről – merthogy csak ennek a posztnak a megírása után mertem felhívni a MÁV intenzívet: végül már tegnap megtörtént a műtétje, kivették a gézlapokat és újra egy kis keringéstámogatásra szorult, valamint továbbra is lélegeztetik. Dializálják rendszeresen és amint be tudják indítani a keringését, megkezdik levenni a lélegeztetőgépről és ha az sikerült, akkor elkezdik ébresztgetni! A vesevérzése friss lehetett, olyan 1 napos(!) és ha még egy napot várunk a kórházba menetellel (amit egyébként nagyon kérlelt tőlem anno), akkor valószínűleg ma már nem élne. A doktornő azt mondta, hogy továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van és még bármi lehet, de első körben megmentettem az életét!  

Ilyen szépet még soha senki nem mondott nekem. Az egész családom orvos és én soha nem mertem őket követni, mert hatalmas felelősségnek tartom a munkájukat és tudom, hogy nem bírnám elviselni azt, ha a hibámból meghalna egy betegem. De ezzel – nyilván – annak a lehetőségéről is lemondtam egyben, hogy meg is mentsek életeket. És akkor valaki mond nekem egy ilyet... Ezt az érzést leírni nem lehet! Szívből kívánom, hogy ti is átéljétek! Igen, sírok. Nem vagyok egy cseppet sem büszke magamra, de nagyon nagyon remélem, hogy nem csak egy hetet kapott, hanem tényleg túl fogja élni ezt a kis „kalandot”. Szeretnék ott lenni, amikor kiengedik a kórházból... és persze ott is kell lennem, hisz továbbra is nálam van minden cucca és hozzám fog hazajönni! :-)