Eleinte határozottan örültem, hogy mindezek az események még a havi gyógyszer kontroll előtt történtek, de már nem vagyok benne ezer százalékig biztos, hogy ez jó.
Pénteken ugyanis reggel bementem tanítani, majd elkezdődött az orvosi rodeó: először Apával találkoztam, aki a Jánosban volt kötözésen. A sebe szépen gyógyul, királyak ezek az intelligens kötszerek. Ő adta át azokat a CD-ket és leleteket, amiket otthonról "rendeltem".
Utána bementem az Onkológiára és kiírattam a december negyedikei CD-t lelettel.
Aztán megindultam az Amerikai útra, de időközben telefonon elértem Dr. Fedorcsák titkárnőjét, majd magát a doktor urat is, aki azt mondta, hogy pár nap alatt már nem fog történni semmi, igyak Glicerint és jöjjek be csütörtökön az Onkológiára 12-re: van most egy új sugaras gép, azzal megkezel.
Anyu ragaszkodott hozzá, hogy szóljak G. Marinak is, aki a decemberi leletemet készítette. Ő sajnos egyáltalán nem volt olyan kedves a telefonban, mondott valami olyat is, hogy minek kellett külsős vizsgálatot csináltatnom, most lehet, hogy el fogják venni a gyógyszerem! A kérdéseimet végig sem hallgatta, közölte, hogy "mindig ugyanazok a kérdések" meg hogy "nincs most időm ezzel foglalkozni, majd megnézem, de ugye nem gondolta, hogy most hív és eldobok mindent és magával foglalkozom?". Természetesen nem gondoltam ilyet és ezt kedvesen meg is mondtam.
De azt hiszem az igazi baj az volt, hogy gyakorlatilag ő kimondta a legnagyobb félelmemet: azt, hogy elveszik a gyógyszeremet! Mert én anélkül halott vagyok. Tudom, hogy van ilyen immunterápia, meg olyan immunterápia. Azt is tudom, hogy ezek egy hónap után hatnak. És azt is tudom, hogy még így is pont a műthető kategóriába tartozom (legalább). De akkor is nagyon ijesztő. Ha csak stagnált is vele az állapotom, nekem az is rengeteget számított és nagyon fontos lenne még ez az egyetlen kis hónap márciusig...
Márciusig, amíg az új szer még valószínűleg nem hat...
És nyilván cikáznak bennem a gondolatok, hogy mi hol hogyan miért történhetett így? Hogyan lehettem rezisztens a gyógyszerre 5 hónap alatt???
- A héten kedden voltam fogorvosnál (több hetes egyeztetés után). A lyukas hátsó fogam betömte, a tejfogamat meg megnézte, és mondta, hogy ajánlja annak is a kihúzását, mert simán lehet góc.
- Már két hete minden reggel zabkását reggelizem, de decemberben nem vetettem meg a bejglit, az alkoholt (erősen módjával, de akkor is) és úgy egyáltalán kicsit szabálytalanabbul élek:
- Gyakoratilag a gyógyszerrel nem mindig volt meg a 12 órás időköz, inkább a napi 2x-i (reggel és este) beszedés valósult meg. Az éhgyomros szabály, meg az utána egy óráig nem evés viszont maradéktalanul teljesült!
Szóval most megint ott tartok, hogy nincs más választásom, mint bízni az orvosaimban és reménykedni a legjobbakban... Nemsokára megkapom a Glicerint, közben újra szedem az emelt dózisú antiepileptikumot, úgyhogy állandóan alszom... Tegnap délután 2-kor feküdtem le, most mindjárt délután 1 és a kettő között csak gyógyszert vettem be meg ettem. Meg aludtam. Alszom... ahogy most is mindjárt.... talán így a legjobb...