A végén minden jó. Ha nem jó, az nem a vége.

Győzni jöttem!

Győzni jöttem!

Életmódváltáska

2017. november 12. - Dinamika

A több hetes felkészülési időszak a Gerson-terápiára már csak azért sem volt rossz ötlet, mert

1. Nem merek radikálisan változtatni az életmódomon

2. Gyakorlatilag nem is tudok

Ennek megfelelően a pontról pontra való fontolva haladást választottam, pár naponta egy kis "szintemeléssel". Ha megkérdeznétek, őszintén szólva a kulcsot leginkább a táplálkozási szokások megváltoztatásában látom, az egyéb függelékeket, mint a háztartási és kozmetikai szerek lecserélését nem tartom könnyen kivitelezhetőnek, illetve hatékonynak. Hogy miért nem?

Mondhatjuk úgy is, hogy nem vagyok a házimunka hőse (bár mióta airbnb-zem azért nagy a fejlődés), ezért valahol ironikusnak tartanám, ha a kétheti egyszeri felmosás mérgezett volna meg, netán a félévi egyszeri ablakpucolás. Egyedül mosogatni szeretek igazán, de azt sem vittem soha túlzásba, másik "kedvencem" meg a mosás. Szerencsére e két utóbbi tevékenységhez egy csettintésbe került az átállás.

Megvettem persze a többi házimunka bio verziójához való eszközöket is, és jelenleg így néz ki a mosogatóm alja:

20171112_121746.jpg

Maradtak viszont még homályos pontok, mint a fabútorok ápolása, valamint a kis törlőkendőcskék helyettesítése, amikre úgy rászoktam mostanában. Nem beszélve a belógó WC-tisztítócskáról. Mindenesetre azt hiszem a legnagyobb lépésen túlvagyok.

Eleinte úgy terveztem, hogy kifutásos alapon szabadulok meg a régi dolgoktól (értsd elhasználom, ami még van), de a terapeutám eléggé határozottan utalt rá, hogy ennek kb. semmi értelme. Úgyhogy a mai napon fogtam magam és utazótáskába pakoltam minden tisztítószert, amit itthon találtam, kiöntöttem a folyékony kézmosót és kidobtam a WC-csésze tisztán tartó izéjét. A méregtelentés eredménye aztán másfél táskányi cucc lett, amit majd valamikor eljuttatok a családom azon tagjainak, akik még használnak ilyen elvetemült dolgokat.

Nem állok ennyire jól a személyes higiénés termékekkel viszont. A szappant lecseréltem, bio sminkcuccokat is vettem (bár még nem vagyunk se kibékülve, se túl jóban), de speciel a fogkrémemet imádom, mert a legjobb eddig az íny bajaimra, a kontaktlencse folyadék nélkül meg nem élnék egyáltalán. Nem beszélve a dezodorokról (a szódabikarbóna nem vált be), női dolgokról, gyantáról, arckrémekről, samponról (épp a héten kaptam egy újat a fodrászomtól, nem mertem szólni neki, hogy most is gyógyszertárit használok) meg a legkedvencebb parfümömről! Ide majd egy nagyobb lélegzet kell...

A személyes véleményem az, hogy a rendszert betartva semmi idegen helyen nem tudnék kezet mosni, mosogatni, nem beszélve a vegyi anyagokról és festékekről, amikkel a texilt kezelik egy csomó helyen (értsd új ruhák, cipők vásárlása). Le kellene mondanom a kozmetikusomról, meg a fodrászomról is. Sehol nem esik szó a mikro használatáról (ami szvsz károsabb, mint bármi más) és miután sátoros ünnepekkor tüsténkedem csak a konyhában, az edények lecserélése is kicsit sok elsőre. Tilos ugyanis a teflon meg a kukta használata (utóbbim talán nincs is), nem beszélve az aluimíniumról. A műanyagra, szilikonra még rá kell kérdeznem. Mindenesetre szívesen megteszem, megveszem, ezek legalább csak egyszeri költségek, csak nem értek mindent.

Elég jól állok viszont táplálékkiegészitők terén. Hadd mutassam be hát a testőreimet:

20171112_154053.jpg

A kép főhelyén állnak a legfontosabbak: a gyógyszereim: Tafinlar és Mekinist. Ami dobozos, abból ki is tettem elé egy szemet a vizuális élmény kedvért (amiből egyszerre kettőt kell bevennem, abból kettőt).

Tafinlarból napi 2x2-őt kell beszedni, lehetőleg 12 órás különbséggel (reggel 6 és este 6 szokott lenni a két időpont). Szigorúan éhgyomorra lehet bevenni és utána egy órán át még nem szabad enni, ehhez ez a két időpont a legalkalmasabb számomra (közvetlen felkelés után, valamint a suli végeztével). Mekinist, a kis rózsaszin koma arra való, hogy lekísérje a Tafinlart, a hatását erősiti elvileg meg gyakorlatilag is. Belőle napi 2x1 kell és minden további szabály ugyanaz.

Ők a legfontosabbak messze (meg a legértékesebbek is: havi szinten több mint két millió magyar forintot fizet értük helyettem az OEP!) és nem látszik most a képen, de hű társam a hétköznapokban egy szteroidos dobozka, amibe pont egy hétnyi cucc fér el. Belőlük, meg a tőlük jobbra (nekünk balra) álló fényes csodából, az epilepkó gyógyszerből (Levetiracetam Sandoz). Utóbbiból napi 1000 mg-ot kell magamhoz vennem (mert 10 napja már az eredetileg előírt adagot szedem, de már nem üt ki annyira), de erősen gondolkozom a csökkentésén/elhagyásán, mert mégiscsak félek, hogy valahol rontja a főszereplők hatását.

Még egy ugrás, és elérkeztünk az Avemar-hoz. Utálom az ízét, olyan mint a felengedett sár. A képen látható tag az utolsó az ajándékba kapott három hetes adag granulátumból, amit mostanra sikerült legyűrni. Egyfelől többször meg is feledkeztem róla, másfelől ez is egy kényes jószág (hűtőben kell tartani és rá is igazak az éhgyomros szabályok, de miután nem akarom egyszerre bevenni a gyógyszerekkel, neki a dél körüli időszak marad, ergo naponta magammal kell vinni a suliba). Próbáltam már mindennel, de kegyetlen rossz, komolyan. Külön kihívásnak élem meg, hogy találjak végre valami itókát, amivel elviselhető. Eddig a narancssárga Kubu volt még a legjobb, de azt más okok miatt nem preferálom. Két hete aztán találtam egy nagyon különleges Energia fantázianevű gyömbéres bio teát, amiben az az érdekes, hogy átlagos íze van, de ha megittál egy kortyot és vársz egy picit, pár másodperc múlva isteni utóízt érzel. Na mondom, ez az én emberem, ezzel kell kipróbálnom az Avemart! Hát a dolog nem jött be, ugyanolyan rossz vele is. De nem adom fel! Annyian dícsérik, hogy a következő adagot már magam finanszírozom (némi fogszívással, mert 16 990 Ft egy havi cucc) és ezzel a lendülettel típust is váltok: a granulátum helyett kipróbálom az italport  és megpróbálom nem elfelejteni meginni a napi adagom.

Ha a gyógyszerektől jobbra tekintünk jönnek a Gerson-os haverok.

A Flora márkájú Super adult nevű üveg probiotikumot tartalmaz. Ma vettem be belőle az elsőt. Nagyon fura, mert a kapszulák fölötti tér vattával van kitöltve, ráadásul a tesóm azt mondta, hogy egy olyan hűtőből vették ki, amiben a testépítők által használt fehérje porokat szokták tartani. Hm... Ez az egyetlen olyan dolog, amit Mari, a Gerson-terapeutám férje forgalmaz, házhoz is kellett érte menni és szintúgy nem olcsó darab. Nagyon nem olcsó. Beruháztam erre az üvegre, de sokat gondolkodom, hogy csináljam-e (ez pl. tuti nincs a Gerson-terápiában hivatalosan, csak pont a Gerson-terapeutám ajánlotta, szóval van dilemma).

Utána jön az egyik legkedvesebb barátom: a D-vitamin. Ezt mindenkinek nagyon ajánlom! Aki minimálisan jártas a dietetikában (én nem voltam az), tudhatja, hogy ez az egyetlen vitamin, amiből nem tudunk eleget bevinni a szervezetünkbe, ezért külső utánpótlás szükségeltetik. Azt viszont még kevesebben tudják, hogy olaj formájában érdemes megvenni, mert a gyógyszertáriakba raknak mellé egy csomó adalékanyagot, amik elvileg ártalmatlanok, de a gyakorlatban ki tudja? Az olaj mellett szól még az ára is: egy ilyen kis üvegcse 3500 Ft (csak hozzávetőlegesen: a gyógyszertári - mert azzal kezdtem - 120 napra 6000 Ft). Hogy elkerüljem a postaköltség megfizetését, rögtön rendeltem hármat, aztán itthon láttam, hogy miután egy üveg 250 napra elegendő akkor most megvettem 2 évi adagot... Az egyik így ment Anyuékhoz, a másikat meg még nem tudom melyik tesómnak adjam oda. Nagyon optimista vagyok, meg minden, de raktárat nem áll módomban fenntartani, plusz ez az, ami tényleg mindenkinek kell, úgyhogy valakit majd meglepek vele. Négy csepp a napi adag.

Utána jönnek a Béres-es haverok. Cseppből volt itthon - szerencsére, mert ezt sem ingyen adják, - de azért beletelt pár hétbe, mire elértem a napi 3x50 cseppet. Ez azért kicsit megbuherálja az ember emésztését, úgyhogy nem mertem a nagy dózissal indítani, de különben megbízom benne és tudom, hogy jót tesz és örülök neki, hogy elértem végre a kellő szintet.

Új tag viszont a Béres C-vitamin. Sokan esküsznek a nagy dózisú C-vitamin rákgyógyító erejére. Napi szinten ez az 1000 milligrammos a legtöbb, amit be lehet vinni. A többletet elvben úgyis kipisiljük, szóval felesleges is. 

Végül a magas karcsú figura a lenmagolajom. Ez Gerson-terápiás ajánlás és napi két evőkanál az előírt adag. Nem rossz! Többeknek is, akiknek meséltem róla rögtön a tökmagolaj jutott eszükbe, hogy az milyen finom, ezért sutyiban vettem abból is egy üveggel. Kicsit megnyugtatott, hogy az több mint kétszeres árban van. Nagyon nehéz feldolgoznom, hogy elvben majd a Gersonnal más olajat nem lehet használni, ezért egyszerre igyekszem kihasználni a kis szabadságot, ami még most van, meg persze odafigyelni arra, hogy a jövőben mit kell változtatni. Ennek jegyében például kipróbáltam a kedvenc salátámat olívaolaj helyett lenmagolajjal és nem rontott számottevően az ízén. Az viszont már igen, amikor ugyanebben a salátában a kedvenc sajtom helyett vegán fetával próbálkoztam...

Rengeteget járok mostanában bioboltba és igyekszem mindent lecserélni egészségesebb verzióra úgy egyébként is. Zöldséget-gyümölcsöt még nem ott veszek, hanem a piacon egy drágább helyről, vagy a kedvenc kis zöldségesemtől itt nem messze, de kenyeret már igen, meg granolát is, szendvics kencéket is. Egyelőre a próbálkozási szakaszban vagyok, ízlelgetem mi jön be, mi nem.

Ahogy telik az idő, csak gyűlnek és gyűlnek bennem a kérdések a terápiával kapcsolatban (pl: mennyire kell bio-nak lenni a fűszereknek? Ha nem lehet állati eredetű dolgokat enni, mi legyen a mézzel? Most akkor jó a bio alapozó, vagy nem jó? Szabad-e a bio dezodor és ha igen milyen márka? Mi a baj a szintetikus anyagú ágyneművel és ruhákkal, ha nekem semmi gondom velük (ezek az anyagok az utóbbi időben eleve rengeteget változtak...)? Mi a helyzet a légkondis helyekkel? És a mikrózással? Lehet-e kenyérpirítót használni? Fogkeféből is bio kell? És mi lesz a kontaktlencséimmel, hordhatom tovább?). Úgyhogy ünnepélyesen nyitottam is nekik egy kis rózsaszín füzetet.

Továbbá elkezdtem gyűjteni a gyógyszereim paprjait, meg a kipróbált bio kaják csomagolásait, a kozmetikai és tisztítószerek márkaneveit, hogy mindenről megkérdezzem Marit. Mert bizony már csak nyolcat kell aludni és megyünk az oktatásra!

Ha emlékeztek még az előző Gerson-os posztomra, láthatjátok, hogy már majdnem minden pontját kipipáltam. Az összes ajánlott szert beszereztem és használom, jó úton járok a bio háztartás felé is! Iszom a desztillált vizet (bár még csak itthon) és bio teákat vásárolgatok hozzá. További inspirálódásért pedig a héten megvettem négy szuper vegán szakácskönyvet, nevezetesen őket:

20171110_221440.jpg

Ugyan még csak együtt alszunk (értsd esténként olvasgatom és nézegetem őket) és barátkozom a gondolattal meg a hozzávalókkal, komolyan készülök rá, hogy legalább ideiglenesen vegán legyek.

A héten volt egy nagyon érdekes vendégem, egy német DJ (róla bővebben majd a másik blogomban) és azt mondta, hogy egy évig ő is az volt, de csak fokozatosan szokott át rá, mert nem akarta a testét nagyon kiszipolyozni. Ő azt csinálta, hogy kezdetben heti egy húsos napja is volt, egy vegetáriánus és öt vegán és ezekből adott le folyamatosan (mármint nem a vegánokból, de úgyis értitek). Ez a módszer nekem is bejön. Most még ott tartok csak, hogy olvasgatom a könyveket, veszegetem a hozzávalókat, meg ha nem felejtem el, akkor a Réparetek-től rendelek ebédet, de elindultam az úton és szerintem már ez is részeredmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyoznijottem.blog.hu/api/trackback/id/tr213232343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása