A legutóbbi bejegyzésben már érintettem a témát, de most kicsit bővebben is kifejteném miben változtatta meg az életem, hogy fél éve visszaestem és megkezdődött a betegségem durvább oldala (műtétek, roham(ok) majd gyógyszerelés).
Sokáig azt gondoltam, hogy a műtéteknek nem lett különösebb utóhatása.
Jó, van egy heg a fejemen, de a sebészeknek hála azt már lassan senki nem látja a fodrászokon kívül. Meg van egy forradás a koponyacsontomon is minden bizonnyal, de ahhoz valósággal röntgen szemek kellenek.
Aztán augusztusban részt vettem pár gyógytorna alkalmon és ott tűnt fel néhány változás. Az egyik, hogy a bal mutatóujjamból nem múlik el a tompa zsibbadás. A másik, hogy a jobb kezemet nem tudom "pipálni" (az, amikor visszafeszíted a kézfejed magad mellett). Egy darabig megy, de egy szint után az ujjaim behajlítva maradnak. Hasonlóképp a jobb kezemen nem tudom ugyanolyan gyorsan mozgatni az ujjaimat, mint a balon. Valszeg ha még zongoráznék, ez hamarabb feltűnt volna, mindenesetre eddigre már 3-szor voltam neurológusnál, de ott nem vették észre, mert csak a nagy mozdulatokat vizsgálták.
Még frissebb felfedezés, hogy nem igazán tudok már pálcikával enni. Október 13-án pénteken a nővéremmel és pici unokaöcsémmel a Müllerben indítottuk a napot és miután az életmódváltás jegyében otthagytunk egy kisebb használt autóra való összeget, úgy gondoltunk beülünk egy ázsiai tésztás helyre. Nos, itt ért a kellemetlen meglepetés... Mindig büszke voltam rá, hogy mióta megettem egy zacsi Francia drazsét pálcikával, többet nem jelentett gondot a pálcikás étkezés. Hát, most már újra igen :-( Leküzdöttem végül a levest, de nem volt egyszerű és csak reménykedni tudok benne, hogy sok gyakorlással azért ezek a képességek fejleszthetők. Mindenesetre bosszantó érzés, higgyétek el, hogy ott van és tudod hogy hogy kell, de a kezed nem engedelmeskedik... Képtelen vagyok az ujjaimat ugyanúgy összeszorítani, valahogy nem is érzékelem vele a dolgokat ugyanúgy.
Ha valaki esetleg ismer olyan helyet, ahol azzal foglalkoznak, hogy hogyan hozzák vissza az ember finom motoros mozgási képességeit, légyszi szóljon mihamarabb!!!
Emellett a vágás környéki területek valahogy érzéketlenek. Le tudom élni az életemet anélkül, hogy valaki a homlokom feletti területet simogassa és az ugyanazt az érzést váltsa ki, mint régebben, úgyhogy ez nem nagy para, de azért tény.
Ezek voltak tehát a műtétek következményei.
Jöjjenek a gyógyszer mellékhatások!
Elöljáróban szólnék, hogy komoly panaszaim nincsenek. Annyira nincsenek, hogy kontroll előtt már napokkal korábban elkezdem írni, ha valami eszembe jut, mert ami van, ahhoz is már eléggé hozzászoktam. Ugyanakkor tudvalevő, hogy ahol nincs mellékhatás, valószínűleg hatás sincs. Márpedig nekem azért hatás tuti van, szóval akkor a másik oldalnak is lennie kell...
Amitől nagyon riogattak, azok a bőrrel kapcsolatos hatások: fényérzékenység, pattanások, újabb bőrrák(!)
Ilyen szempontból szerencsés vagyok, hogy ősszel kezdtem el szedni a csodabogyót, mert ezekből relatíve keveset tapasztaltam eddig. Mondjuk az furcsa volt, amikor elkezdett lemállani az egész arcom. Némileg kellemetlenebbé tette a helyzetet, hogy ez pont azon a napon történt, amikor az iskolában fotózást tartottak. A gondos retusnak köszönhetően nem látszik a végeredményen, de ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bizonyos helyeken olyan voltam, mint egy rinocérosz, ahol meg már megindult a mállás (száj-orr környéke), ott meg olyan, mint a LEGO figurák, akiknek pofákat gyártottak.
Mióta ledörzsöltem az arcomról a felső bőrrétegeket, hasonló probléma szerencsére nem jelentkezett újra, de lesz még fotózás idén... a szervezetem meg tudja mikorra mit kell időzíteni.
Megjelent aztán két apró piros pötty is: egyik a jobb kezem fején, másik a bal kisujjam oldalán. Ahogy jöttek, úgy mentek, nem volt belőlük nagy panasz.
Ennél némileg izgalmasabb volt, hogy kiszáradt a lábszáram. Ez azért nagyon érdekes, mert erősen hajlamos vagyok a bőrszárazságra olyan területeken, ahol sok a horzsolódás, pl combon. De a lábszáramat nem bántja semmi. Mégis. Olyan volt ősz elején, mint a szahara, nem győztem naponta kenegetni. Nagyon hasonló volt a fejem is, ami nem meglepő, mert azzal mindig gondom van, de az esetek többségében pont nem a korpásodással. Hát most már igen. Erre kaptam egy jó drága sampont. Nem sokat segít, de legalább rózsaszín.
Még érdekesebbek az apró pattanások, amik megjelennek a testem legkülönönbözőbb pontjain. így: a lábamon, a szemöldököm alatt, az orrom belsejében, illetve a cimpája alján, a fülem mögött, a szemhéjamon. Ez már az a kategória, amin csak nevetni tudok.
Még mindig aggaszt, hogy hormonálisan nem vagyok a régi. Remélem, hogy ez csak az első sokk a szervezetem részéről (amely egyébként is elég érzékeny tud lenni a változásokra) és nagyon várom, hogy helyreálljon a rend. Már arra is gondoltam, hogy így védekezik ösztönösen az ellen, hogy most induljak szaporodásnak, de ezt a kérdést én is kézben tudom tartani, köszönöm.
Elég sokat vérzik az orrom és az ínyem. Mondjuk egyik sem teljesen új jelenség és egyik sem új módon, azaz az ínyem a tejfogam(!) alatt, az orrom pedig nem klasszikus módon, hanem mintha a hajszálerecskék pattantak volna el benne. Aztán ahogy ez már lenni szokott: a vér megalvad, de a nagy rög zavar, lekaparom, újra vérzik... ezt nagyjából két hónapja játszuk. A fogam sem újkeletű, biztos megoldás lenne rá a kihúzása, de máskor meg olyan szépen viselkedik, én meg olyan kiváncsi vagyok meddig bírja még...
Úgy alapvetően legyengült az immunrendszerem. Volt egy náthás hetem szeptemberben, amiből intenzív hagymateázás segített ki, rendszeresen nyomkodom ki a tüszőket a mandulámból, de a második roham után konkrétan be is pirosodott a torkom, úgyhogy akkor ment egy hét Dorithricin. Ezek is olyan dolgok, amik évente egyszer-kétszer előfordulnak, de most 2 hónap alatt borult rám az összes, ami kicsit feltűnő változás. Tegyük hozzá azt is, hogy olyan iskolába járok, ahonnan nem szabad hiányozni és egy teremben vagyunk 22-23-an napi szinten. Legalább 3-4 ember mindig beteg, úgyhogy könnyen lehet, hogy ez sem az én malmomra hajtja a vizet. Ezen az őszön ha nem fújtam el 5 db százas zsepit, akkor egyet sem.
Néha kicsit fájdogál a fejem. Vagy a vágás alatti területen, vagy hátul. Egyáltalán nem nagyon, szednem se kell rá semmit, nem olyan mértékű. Legtöbbször csak konstatálom, de nem érdekel. Annyi oka lehet, hogy még belegondolni is sok (kezdve a műtétektől folytatva a gyógyszerek mellékhatásán át egészen addig, hogy azért még van egy-két nem kívánt agylakóm), úgyhogy inkább nem is teszem :-)
Ezeken kívül időnként fáradékony vagyok. Mondjuk ez lehet, hogy már inkább az iskola mellékhatása!
Na de mire utalt a bekezdés címe?
Nos, a helyzet az, hogy bő két hónapja volt egy epilepsziás rohamom. Átélni nem volt durva, következménye viszont rendesen lett, hisz azóta szedek több különféle gyógyszert. Igen, csakhogy a rákgyógyszer meg az epilepszia gyógyszer nincsenek túl jóban egymással, ezért a kettő - úgy tudtam - együtt nem is működik.
Az a kettő valóban nem működött. Elvileg. Nem kellett nekem háromszor mondani, hogy hagyjam abba az epilepkó gyógyszert, ennek viszont az lett a következménye, hogy visszakerültem a roham-veszély zónába.
Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy paragép. De tudatában voltam, hogy bármikor érhet újabb roham, ezért igyekeztem úgy élni, hogy ha ilyesmi történik, a lehető legkisebb hatást érje el. Ahol lehet lifteztem, nem vettem fel világos ruházatot alulra, igyekeztem távolabb állni a mozgó járművektől. Kerültem a kávét, mint a tüzet (mert az első roham előtt ittam egy kávét, ami nem esett jól), akárcsak az indiai kaját, ami meg az első rosszullétem előtti utolsó étel volt, amit ettem. (Valszeg ezek már csak hülye beidegződések, de nálam valahogy összeértek.) Nem mentem magas helyekre, nem vezettem (nem mintha lenne mit), nem bicikliztem (ezt viszont szerettem volna, de akkor már inkább hagytam tovább porosodni).
Mióta viszont szedem a második gyógyszert ismét nyugodtabb vagyok. így történhetett meg, hogy tegnapelőtt vettem a bátorságom és felavattam a nemrég vásárolt fehér farmert :-) Régi álmom volt már egy csini fehér nadrág, ami nem olyan vékony, hogy minden átüssön rajta. Mondjuk ki: évekig kerestem. És nyáron meglett. És megvettem! És most jött el a pillanat, hogy már tudom is és merem is hordani. Ilyenek az élet apró örömei!
