Figyelem, figyelem, emberkísérlet következik!

Nyáron a leleteim gyönyörűek voltak, én viszont halálra szenvedtem magam. Ha fel kell idéznem a legrosszabb időszakot, nem a műtéteket mondanám (epres május!), nem a hivatalos felépülési időszakot (málna és áfonya fürdő, totál elkényeztetettség), hanem a sóvárogva várt augusztust, amikor gyakorlatilag orvostól orvosra, illetve csontkovácstól gyógytornászhoz jártam a kínzó hátfájásommal, ami a gyógytorna után nyak és válfájássá változott. De az okát senki nem tudta megmondani.

Paradox módon amióta megkaptam a lehető legrosszabb diagnózist (tíz agyi áttét) és ezzel párhozamosan a gyógyszert, azóta viszont szuper jól vagyok. Testileg is és ezáltal lelkileg is.

Pontosan úgy élek most, mintha egészséges lennék. A héten is "csak" suliban voltam (profil és csoportos fotózással!), meg tangón, szerdán reggel a gimiben fogadtam a legújabb japán cserediákokat, hétvégén meg mensás reptér látogatáson vettem részt és persze a saját magánórámon. Emellett kódolok, kódolok, kódolok, mert jövő héten jön az első tétes vizsga és a pénteki (első szponzor-os) demó után csak erősebb bennem az érzés, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem és TUTI meg fogok bukni az első tétes vizsgán.

Apropó szponzor demó. Meséltem már korábban, hogy minden pénteken prezentációt kell tartanunk valami témáról, amit a héten vettünk. Eddig könnyedén vettem az akadályokat és mindig jó kritikákat is kaptam, de az az igazság, hogy nem is izgultam egyáltalán. Az évek meg a rutin ugye. Most viszont már reggel óta tiszta ideg voltam. Nem segített a helyzeten, hogy 4:22-kor keltem, majd egy kis tanulás után visszadőltem, hogy aztán 8-kor sikerüljön újra felkelni... De még ezzel együtt is azt gondolom, hogy csak amiatt a plusz 5 perc miatt késtem el, amíg a hajamon kellett tartanom az új sampont pluszban. Miután megérkeztem, semmi idegem nem volt az előző nap elkezdett applikációt folytatni, csak a demómon tudtam dolgozni. Azon a nyomorult kis 4 percen, amit 3-tól kellett előadnunk. Én voltam hetedik. Szerintem a mi csoportunkra voltak kiváncsiak a legtöbben, mert 5 cégből 12 ember ült be az előadásainkra, köztük egyetlen nővel (és gyakorlatilag mind fejlesztők voltak). Laza IT-s arcoknak tűntek, de valahogy mégis az ember torkában van a gombóc, ha 3 hét tanulás után kell vérprofiknak előadást tartani a szakterületükből... Azt hittem, hogy az előadásom túl rövid lesz, ezért kicsit jobban elmagyarázgattam az első diákat, minek következtében csak a végén szereplő kódokra nem maradt idő... Miután lement mindenki (egy pici szünettel félidőben), kaptunk egy hosszabb szünetet, hogy beszélgethessünk, ismerkedhessünk a szponzorokkal. Egy jó darabig semelyikük nem jött oda hozzám, és gondoltam ez már így is marad, de aztán egy negyed óra múlva kb a leghelyesebb fiatal pasi odajött, hogy adna nekem egy kis személyes feedback-et. És - kapaszkodjatok meg! - szakmait adott! És - még jobban kapszkodjatok meg!!! - NEGATíVAT! Tiszta mák, hogy mindezt a csoporttársaim füle hallatára (akik ilyenkor jobban figyelnek, mint egy prédára leső hiúz) Persze aranyos volt a srác, mert jóindulatból mondta, sőt, azt is hozzátette, hogy eleinte ebből neki is sok gondja volt, meg tanácsot adott, hogy hogyan kerülhetem el legközelebb. De azért vicces volt, amikor a szponzorok után magunknak is tartottunk "értékelést" és az egyik srác le volt sújtva, mert hozzá senki nem ment oda, pedig szerinte tök jó volt. Mondtam, hogy ne aggódjon, nem tudhatja máshoz miért mentek, én pl negatív kritikát kaptam :-)

Na de vissza a felütéshez!

Úgy alakult, hogy pénteken haza haza kellett mennem, mert nap közben sikeresen lefoglalták a saját szobámat is airbnb-n. Amikor Anyuéknál benéztem a hűtőbe, láttam egy hatalmas Avemar-os dobozt.Tudtommal nincs másik rákos a családban, ezért sejtettem kit vár a meglepetés.

Nagyon nagyon ellene vagyok annak, hogy kilépek az Onkológiáról és paróka boltok, meg mindent dupla áron adó biobolt tolja magát a képembe, nem beszélve az Avemar szaküzletről, ami konkrétan a következő házszám (az Onkológia 13, az Avemar 14, így még szemben is van). Elhatároztam, hogy én ezt elvből nem is fogom fogyasztani, mert a túlmarketingelt dolog esetében valahogy mindig a kilógó lólábat keresem, de persze a családon belüli támadást nem lehet kivédeni.

Mint megtudtam, a csomagot Anyu egyik kolleganője küldte, mondván egy ismerőse rákos volt, ő vette és megmaradt. Khm. Valamiért sejtettem, hogy az illető nem meggyógyult. De amióta Apával voltunk egy full beteg előadáson a "Salvator"-ról, ahol meghallgattam, hogy a ruháknak energiájuk van és tilos használt ruhát venni, de méginkább halott emberét hordani, azóta gyakorlatilag ignoráns lettem a babonákra meg baljós jelekre.

Úgyhogy megszámoltam mennyi maradt a 30-ból, elolvastam a betegtájékoztatóját és lecsekkoltam interneten mennyibe is kerül egy ilyen csomag és - dobpergés - holnaptól 3 hétig kipróbálom, valóban olyan áldásos-e a csoda magyar termék mint ahogy hirdeti magáról?