Reggeli készülődésünk közben a legnagyobb meglepetésemre Apa közölte, hogy ő is jönni szeretne.

Eddigre már napok óta gyakoroltuk Anyával, hogy hogyan fog viselkedni. Szeretem benne, hogy mindent elintéz, rohan ide-oda, megbeszél mindenkivel mindent, de azt már kevésbé kedvelem, hogy a kontrolljaimon is igyekszik magára vonni a figyelmet. Szóval megegyeztünk, hogy ő majd csendben hallgat és bólogat, különben... nos, különben nem jöhet be! Napokba tellett, mire ezt megértette.

Ezért volt nagy meglepetés, amikor Apa közölte, hogy ő is meg akarja hallgatni, mit mond az onkológusom. Hiába minden gyakorlás, Anya erre maga ajánlotta fel, hogy akkor ő kinn marad majd a folyosón, menjen csak be velem Apa...

Korán mentünk, de a doktornő nem, így várhattunk rá egy jó fél órát, mire egyáltalán lejött az orvosi szobába rendelni. Ekkor tudtuk csak a kártyámat beadni, de nyilván meg kellett várni azokat, akik már előbb elkapták az asszisztenst.

Na, erről a kontrollról kellett volna felvételt készíteni!

Először is: közel egy hónappal ezelőtt mondta az onkológusom, hogy akkor jöjjek vissza, ha már megvoltak a műtétek. Nos, ez megtörtént, ki volt belőlem minden szedve (leszámítva persze a megsugarazott kis genyókat).

Másodszor: kedves volt ugyan eleinte, de amikor elmondta, hogy mik a lehetőségeim és Apa elkezdte kérdezgetni... nos, mint a nap folyamán később megláttuk, más orvos rákérdez, hogy Apa szakmabeli-e. Az onkológusom nem így gondolta. Elmondta, hogy két eset közül választhatok: a konzervatív gyógyszeres, vagy egy modern tanulmány is van: ekkor is vannak gyógyszerek, de adnak mellé immunterápiát is. Itt jött a képbe Apa. Elkezdte kérdezgetni, hogy milyen gyógyszerekről van szó, meg melyik study-ról. A doktornő erre elkezdett vele úgy beszélni, mint egy óvodással, a második vagy harmadik kérdés után egyenesen gúnyos hangnemre váltva. Csak néztem, hogy hogy alázhat meg egy orvos édesapát (aki korántsem tett fel hülye kérdéseket) így a lánya előtt.

De én nem szeretnék vele rosszban lenni.

Vérig sértette már mindkét szülőmet, nekem mégis az a legfontosabb, hogy a szakmában nr. 1. Nem mondom, hogy sosem akartam elhagyni, de a maradásomnak is volt oka.

Azt mondta tehát, hogy ha érdekel minket a study, akkor menjünk fel Eszter doktornőhöz, aki majd beavat a részletekbe, aztán legközelebb (jövő szerdán) majd aláírjuk a papírokat.

Eszter doktornő nagyon rendes volt. Hozzá bejöhetett mindkét szülőm. Minden kérdésünkre válaszolt és nagyon türelmes is volt. Végül azt mondta, hogy rágjuk meg a hallottakat, aztán ha továbbra is (a vizit után is) tetszik a lehetőség, akkor szóljunk neki.

Az ebéd szünetet együtt töltöttük a büfében, de aztán váratlan hatás ért minket: az addig aláírt beteg kérdőíveket meg fogja semmisíteni, mert az onkológusom azt mondta neki, hogy majd ő döntheti csak el, hogy mikor írhatom alá... Hát jó.

A kontroll után mentem a gimibe. Be kellett fejeznem az osztályozó vizsgákat, este pedig jöttek a Japánba utazó diákok és szüleik a szülői értekezletre. Több mint két óra volt, de hasznos.