Hétfőn, azaz május 22.-én mentem varratszedésre a Klinikára. Szegedi doktor vágta a varrataimat, Fedorcsák doktor beszélt. Mindketten elismerően nyilatkoztak a sebemről, megnyugtattak, hogy a likviddé válás normális és azzal búcsúztak el, hogy hat hét múlva kontroll. Én átadtam nekik a szokásos köszönet ajándékomat (a kedvenc italomat: umeshút, azaz japán szilvabort), majd boldogan távoztunk Anyuval. Fedorcsák doktor még annyit mondott, hogy csütörtökön is látni fogjuk egymást, mert a sugárműtétemet együtt fogják csinálni Sipos doktorral.
Varratszedés után bementem a Gimnáziumba, mert össze kellett állítanom az osztályozó vizsgát, este pedig az új felvetteknek volt a szülői értekezlete. Este hétig benn voltam az iskolában. Eleinte egy sál volt a fejemen (a sógoromék vittek a varratszedésre, ők dobtak haza a Szentkirályi utcába pár cuccért, majd vittek át onnan a Gimibe), de annyian megkérdezték, hogy van-e valami egészségügyi oka a stílusváltásomnak, hogy délután erőt vettem magamon és elvillamosoztam egyedül(!) a BudaGyöngyébe és vettem ott egy nyakláncommal harmonizáló rózsaszín kendőt. A szülőik jól sikerültek, haza pedig a bátyám vitt kocsival.
Este aztán Anyu közölte, hogy felhívta őt a Szegedi doktor (figyelitek? anyukámat hívta fel!), hogy az MRI előtt még kéne mennem laborba a vesefunkciók végett.
Ennek megfelelően másnap reggel a háziorvosi rendelőben kezdtem. Szúrt rajtam egy vénát a Kati, de nem jött belőle semmi. Aztán egyszercsak megszólal: "Na ilyen a te szerencséd, olyan tű van nálam, amiből hiányzik a vákuum" Remek. A következő tűkkel aztán minden rendben ment.
A kedd további felében a pici unokaöcsémmel játszottam és igyekeztem magam jól kipihenni az előttem álló nehezebb napok miatt.
Szerdán, 24-én volt jelenésem tervezéses MRI-n az Onkológián. Szokás szerint eltöltöttem egy-két órát a vizsgálattal, pedig szinte azonnal behívtak. Szinte. Mondjuk először a sugaras épületbe kellett mennem, ahol már várt rám Mariann nővér. Nagyon kedves, határozott és talpraesett nővér volt, talán eddig a legszimpatikusabb, akivel találkoztam. Elmondta, hogy mi lesz a menet, mire kell az MRI, mikre figylejek oda másnap. Nagyon energikus, pozitív és jópofa nő volt, nem utolsó sorban tudta a dolgát rendesen. Kérdezte, hogy szedek-e még Medrolt (szedtem) és adok-e még magamnak Clexane-t (véralvadásgátló). Utóbbit megkérte, hogy aznap este hagyjam ki, mert nem feltétlen van jó hatással a vizsgálatra. OK. Utána megkaptam a beutalómat és átmehettem a vizsgálatra.
Maga a vizsgálat nem volt kellemetlen. Mondjuk a doktornő nem hitte el, hogy nincs bennem fém (miután beismertem, hogy két hete volt agyműtétem), ezért betoltak előtte egy "gyors CT-re", hogy erről megbizonyosodjon. Én itt kicsit felháborodtam, hiszen egy agysebész nem lehet olyan ostoba, hogy a sugárműtét előtt két héttel fémet hagyjon a fejemben, ráadásul a műtét utáni napon is készítettek rólam CT-t... Na de mindegy, nem volt időm reagálni, sem erőm vitatkozni.
Itt jutott eszembe, hogy a Klinikán rám tettek valami sugárvédő cuccot, mikor a CT-t készítették. Mert akárhogy is nézzük, a CT egyfajta sugárzás. Kérdeztem a nővért, hogy nem tenne-e rám ő is valamit, mire kb. kinevetett, hogy dehogy. Pedig szerintem egyáltalán nem kérdeztem hülyeséget, sőt.
Ezekben a napokban napi egy elmenetel azért eléggé lefárasztott.
Anyuval az a szokásunk, hogy az Onkológiás programok után a MOM-ban, a Vapiano-ban ebédelünk. így történt ez ekkor is, és azt beszéltük meg a Dórival, hogy ide jönnek a kis Komával. Végül ebből az lett, hogy már egy órája ott voltunk, mire a Dóri telefonált, hogy most szálltak fel a buszra a bébivel és ha nyolc perc múlva a megállóban vagyunk, akkor tudunk együtt menni haza. Ez így is történt, így együtt buszoztunk... egészen a vérellétóig. Ott viszont rosszul lettem és kértem őket, hogy inkább szálljunk le. Nem volt különösebb bajom, csak sokat ettem és megrázott a busz és biztonságosabbnak ítéltem meg, ha nem mozog semmi alattam. Innen gyalog mentünk haza.
Hamar jól lettem, nem is akartam semmi különleges bánásmódot, csak szimplán otthon lenni és pihenni.
