Azt mondják a műtét utáni harmadik nap a legkritikusabb. Közvetlenül a műtét után sokan jobban lesznek, de a harmadik nap hirtelen lerobbannak és... nos akik túlélik a műtétet, azoknál ez a második leggyakoribb időszak, hogy mégis rosszabbul legyenek. Ezért (is) féltett engem mindenki attól, hogy a második nap - elutazzak.

Mégis megtettem. Szimplán, mert már előre elintéztem (szinte) mindent, hogy ez a hetem szabad legyen, másfelől pedig szerettem volna kiszakadni egy ici-picit a mindennapjaimból. Kapóra jött, hogy most "megtehetem", mert nem csappantja le a kiesés a szabadnapjaimat, ráadásul ezzel még segíteni is tudok a tesóméknak - ha ugyanis én vigyázok a pici unokaöcsémre, akkor mindketten tudnak síelni/snowboard-ozni.

Nos, nekem ma volt ez a rettegett harmadik nap.

Szombat reggel a kozmetikusomnál kezdtem, aztán amíg vártam a tesómékra, volt időm telefonálni a Máv Intenzívre, ahonnan megtudtam, hogy a vendégem sajnos szepszist kapott. Magyarul: vérmérgezést... Épp akkor vitték CT-re, hogy megtudják, hogy van-e valami oka, vagy ez "csak simán" a műtét következménye? Ennek az eredményétől tették függővé, hogy újra megműtik-e, vagy hagyják, hogy megpróbálja antibiotikumokkal leküzdeni a szervezete az egészet.. 

Sajnos ma már rosszabb híreket kaptam: a doktornő szerint gyakorlatilag az van, hogy meg fog halni. Idő kérdése, hogy mikor. Amikor rákérdeztem, hogy de azért ugye mindent megtesznek érte, akkor némileg ingerültebben kérdezett vissza, hogy miért, azt gondolom, hogy eddig nem tettek meg mindent érte??? Mondtam, hogy nem gondolom ezt.

Csak... rossz érzésem van, amikor azt tapasztalom, hogy egy kezelőorvos lemond valakiről... Összesen ennyi történt.

Amikor arról van szó, hogy mi az elvárásom egy orvos irányába, csupa ilyen patetikus dolgok jutnak eszembe: azt szeretném, ha ő is küzdene. Ha akarná a beteg gyógyulását. Ha hinne benne, hogy sikerülhet neki. És igen, kemény volt ezt az arcomba kapni, hogy meg fog halni. Akkor is rosszul esett, ha nekem ő voltaképp "senkim". A doktornő még annyit hozzátett, hogy persze nagyon kedves, hogy érdeklődöm róla minden nap, meg hogy a Nagykövetség is szokta őket keresni, de rokonról nem tudnak. Neki a mai a negyedik nap volt, de a vérmérgezés tegnap derült ki. Az ő harmadik napján.

Az én harmadik napom viszont unokaöcsizéssel telt. Délelőtt sétáltunk a faluban, én megnéztem helyette a lámákat meg a pónilovakat, mert kb azonnal elaludt, ahogy babakocsiba került, aztán ebédeltünk, majd újra sétáltunk. A társaság, akikkel itt vagyunk kedves, mindenki barátságos és jófej, a hely pedig gyönyörű. Remélem az elkövetkező öt napban még sok helyet fel tudunk fedezni és majd nemsokára magasabbra is fel tudunk merészkedni...

Az én "harmadik napom" tehát jól telt, jól vagyok és jó helyen, de továbbra is nagyon aggódom azért, akinek nem.