- szoktam volt' dúdolgatni, pedig az eredeti Bëlga szám nem is pontosan így szól.

Utaltam már rá az előző előtti posztban, valamint egy korábbiban is, hogy az ősz folyamán nagy életmódbeli változtatásokat eszközöltem és arra gondoltam, hogy ezt most ki is fejteném részletesebben.

Amikor ugyanis kijöttek az áttéteim úgy éreztem, hogy valami nem működik. Nagyon hiszek az orvostudományban (jól is néznék ki, ha csupa orvos felmenővel ez nem így lenne...), de valami biztosan nem elég, ha minden utasítás pontos betartásával is visszajött a kis rosszaság.

Megnyugodtam lelkileg, hogy most végre tényleg leküzdhetem, de közben volt valami ébresztő-jellege is, hogy nem csinálhatom végig ezt a dolgot passzívan: igenis volt valami oka annak, hogy ez az egész kialakult.

Nyilvánvaló, hogy van egy genetika. A mi családunkban sok a rákos megbetegedés, már Melanoma is volt az anyai nagypapám részén és sok szempontból eleve a rizikócsoportba tartozom (fehér bőr, szőke haj stb.). Alapból vannak  anyajegyeim, de nem kirívóan sok. Napozni pedig határozottan nem szeretek és nem is szoktam. Ahol a bőrrákom volt, a hátam közepén, ott a Nap kb 3x ha látta a megelőző 10 év alatt. Még csak fehér "bőrbikinim" sincs, mint a legtöbb nőnek - jelezve, hogy milyen fazonú a fürdőruhájuk, ennyire nem napozom. Azóta már azt is tudom, hogy olyan genetikájú volt a tumorom, amit nem is a napozás okoz.

A mozgásra most nem térnék ki túl részletekbe menően. Nagyon fontos, támogatja a májat, kell a tízezer lépés stb., de itt azért nagyon sok minden szerepet játszik még. Például helyből másfél évig nem mozoghattam mást mint sétát a hátsebem miatt... 2017 nyarán már úsztam kicsit (mert végre lehetett!), akkor kezdtem tangózni is, de jógázni például december végén mertem először. Meghúzni a hátat... Ehhez majdnem 3 év kellett, hogy meg merjem tenni! (A sebem különben olyan nagy, hogy még most sem gyógyult be teljesen...) Szóval itt még azért alakulnak a dolgok, de alapvetően igyekszem tangózni, jógázni és kirándulni, mert nem valami kellemes dolog palacsintának lenni.

Másik kedvelt téma a lelki ok. Engem ki lehet kergetni már a világból, ha ezt meghallom. Mert biztos, hogy sokat számít, nagyon fontos, hogy az embernek ne legyen az életében stressz, szeretve legyen, bla bla bla. És igen, nem éreztem jól magam a munkahelyemen. Igen, pont nagyon nagyon szerelmes voltam, ami nem alakult sikeresen. Igen, már depresszió közeli állapotban voltam közvetlenül a betegség előtt és voltak nagyon csúnya gondolataim. De. Tegye fel a kezét, aki nem él(t) át hasonlókat? Na és ki az, aki ilyesmikbe belehal??? Ezek teljesen hétköznapi problémák! Amikor megkaptam a diagnózist, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy "na te hülye, hát valóban olyan fontos volt mindez?" És elkezdtem kaparni az életemért. Egyszerre kapartam érte, meg valahogy kicsit meg is nyugtatott, hogy most már nem is csak rajtam múlik a folytatás. Itt már átveszik a felsőbb erők az irányítást. Nem igaz, hogy tehetetlen vagyok, de megvannak a korlátaim. A végső döntést nem én fogom meghozni, nekem "csak" küzdeni és bízni kell. Úgy éreztem, hogy szimbolikus az életkor, az élethelyzet. 30 voltam, még férj-gyerek előtt, de magam már jó ideje nem gyerek. Azt is éreztem, hogy ha kell, én most el tudom engedni az életem. Lehet, hogy erőt adna, de szerintem inkább aggodalmat szülne, ha kis karonülőim lennének. Most még nincsenek. Van egy fél életem, de még nem tartozom senkinek: nem teszek tönkre senkit azzal, ha elmegyek. Nyilván sokan szomorkodnának, de nem tenném tönkre senki életét, nem maradnának utánam kis árvák. Szóval ha kell, én ezt és így és itt valójában nyugodt szívvel le tudnám zárni. Egyáltalán nem szeretném!!! De képes lennék rá.

De fejet hajtottam a környezetbéli unszolásoknak és azért elkezdtem foglalkozni a lelki oldallal. Agykontroll tanfolyam, Simonton-terápia, pszichiáter magánban. Erre elment több mint 150 000 Ft összesen, de nem bánom, a lélekre adni kell. Az egyetlen problémám, hogy eddig nem sokat segítettek. Én például tavaly ilyenkor határozottan és napi rendszerességgel elképzeltem, ahogy salsázom Kolumbiában és cseverészek a latínókkal és nem győztem tervezgetni a dél-amerikai utat. Sőt, nem csak terveztem, de készültem is rá: elkezdtem táncolni,  spanyolul tanulni és nyitottam a böngészőmben egy új mappát, ahova a dél-amerikai látnivalók meg fontos infók linkjeit gyűjtottem! Amikor tehát meghallom, hogy a képzeletnek micsoda teremtő ereje van, a bennem lakozó álmodozó felrikolt, hogy "VALÓBAN??? Soha nem képzeltem el, hogy májusban mindezek helyett agyturkászok fognak kutakodni a fejemben, meg egy asztalhoz csavarozva átsugaraznak, akár a bőröndöket a reptéren! Most akkor ki teremtett mit?" Abban bíztam, hogy legalább a pszichiáter segíteni fog - ha másban nem, talán általános, vagy régi problémáimban. De amikor azt mondtam neki, hogy "gondom van az időmenedzsmenttel", mire kifejtette, hogy "Idő?!? Voltaképp nem is létezik olyan, hogy idő! Ami pedig nem létezik, azt hogyan lehetne menedzselni?"... Nos ekkor úgy éreztem, hogy mi nem egy nyelvet beszélünk. Hiába nagyon tapasztalt és segített már sok embernek, velem ez nem fog menni. Hivatalosan a vizsgák miatt hagytam ott, de miután véget ért a vizsgázós időszak rájöttem, hogy nekem továbbra sincs kedvem hozzá visszajárni, mert csak pénz égetés. Márpedig végtelen anyagi forrásaim nincsenek. Ha valaki tud persze egy jó szakembert, javasolhat, de előre szólnék, hogy ebben a kérdésben határozottan finnyás vagyok! :(

Maradt az életmódváltás. 

Az életmód már egy nagyobb rejtély. Egyfelől egyre többet olvasok róla, hogy a rák kockázata megnő az éjszakai műszakban dolgozóknál, én pedig bár nem éjszaka, de szintúgy "alternatív munkarendben" dolgoztam: konkrétan fél négytől éjfélig, hogy mellette taníthassak a gimiben. A betegségemet megelőző időben ez azt jelentette, hogy miután hajnali fél egyre hazaértem, hetente kétszer mehettem be másnap hétre nulladik órát tartani... Folyamatosan fáradt voltam.

Ami az étkezést illeti, azt inkább hektikusnak mondanám. Simán volt, hogy fél négy - négykor "reggeliztem", mert addig csak rohanásból állt a nap. Vagy eleve kettő körül keltem - mert épp nem volt iskola, vagy volt, de aztán visszafekhettem, enni meg eszembe sem jutott... Sosem voltam madárcsontozatú, olyan típus vagyok, aki ha éhes: eszik. Mégsem lettem éhes - egészen délutánig. Akkor viszont nagyon! Innentől naptól függött, de többnyire vettem egy szenyót a pékségben, vagy elmentem vásárolni valamit és estére rendeltem meleg ebédet... Szóval most még az is az újdonság erejével hatott, hogy visszaszokjak a napi 3x-i étkezéshez, hisz még ennyi sem működött ezidáig.

Az ivás a másik kedvenc témám. Híresen keveset tudok inni ugyanis, amennyiben a közelben nincs vízforraló. A csapvizet ugyanis kerülöm. Nem szeretem! Nem is kívánom meg sosem. A teát viszont nagyon nagyon szeretem, ha csak tehetem azt iszom és a mennyiség, amit képes vagyok elfogyasztani, szinte végtelen. Ebből kifolyólag nem szeretem az erős teákat, főleg nem a feketét, hanem inkább a zöldet, meg (az igazi) gyümölcs alapúakat. Ezt a szokásomat nem igazán változtattam meg. Próbálkozásaim vannak ugyan a drágább, babáknak való vizekkel, meg szűrt gyümölcslevekkel, de a helyzet az, hogy egyszerűen nem esik jól semmi, ami hideg és nem alkohol (vagy kóla).

Most már tehát alszom eleget, igyekszem napi 3x enni és amennyiben van vízforraló, iszom is bőven. De akkor nézzük a tartalmat, hogy konkrétan miket is?

Kezdeném a gyógyszerekkel. Van a két rákgyógyszerem, amit nagyon rendesen szedek, sőt, még az előírásaikat is szigorúan betartom (éhgyomorra kell bevenni, utána egy órán keresztül még nem szabad enni), soha egy alkalmat nem hagytam volna ki belőlük. És ez nagy dolog! Azóta tudom ezt, mióta Simonton-terápiára jártam, ahol egyszer  megkérdezte tőlünk a pszichiáter, hogy ki az, aki mindig végigcsinálta rendesen az antibiotikum kúrát, amikor kapott? Egyedül tettem fel a kezem... Ez megdöbbentő volt! Bár a pszichiáter is orvos volt, kb. még én lettem a hülye, mert utána megismételte a kérdést úgy, hogy "Na és ki az, akinek a szülei orvosok?" - és nyilván ebből is egyedüli voltam - éreztetve vele, hogy mi lehet a jelenség magyarázata? Én viszont csak lestem, hogy a többiek valóban ennyire hanyagok, ha az egészségükről van szó? (emlékeztetőül: a hét emberből öten voltunk rákosok) Vajon ezt csinálták (volna) a kemoterápia alatt is? Csaltak, ha úgy jobban tetszett??? Amikor csak lehet skippelem a gyógyszereket, de az soha fel nem merül, hogy csaljak, ha már elkezdtem...

Mondom ezt úgy, hogy egy dologgal azért mégicsak csalok, ez pedig az antiepileptikum. Egyszerűen abból nem bírom az előírt adagot. Felezve szedem már több, mint három hónapja, és lecseszett már emiatt az idegsebészem ("Hát szeretné, ha lenne még egy rohama?") és más orvostól is hallottam, hogy a gyógyulás miatt is fontos (a behegedt részek is okozhatnak rohamot), de valahogy mégsem megy. Nem tudom a magyarázatát, de egyszerűen soknak érzem. Reggel-este szedem, ahogy kell, de csak fél-fél tablettát.

Becsületesen tolom viszont az Avemar-t, mert az valahogy megnyugtat, hogy olyan sz@r. Szedek Béres Cseppet, bár kevésbé odafigyelve (az asztalon kinn van mindig, de ha nem otthon reggelizem stb., akkor hajlamos vagyok elfelejteni), hasonló módon a D-vitamint. Szinte soha nem eszem már a probiotikumból és sajna a lenmagolaj is hanyagolásra került. Nem győztek meg. Utóbbi még kinn van a konyha asztalon és nem zárom ki a folytatást, de probiotikumot szerintem nem fogok újat venni, ha (valaha) elfogy. 

Az Avemar miatt szükségem van napi rendszerességgel céklalére és voilá, megérkezett decemberben a Black Friday alkalmával rendelt présgépem Amerikából, úgyhogy már van is mivel előállítani!!! Ez kb. napi rítus lett azóta, egyetlen akadálya csak az, ha nincs nyersanyag. A préselést mint olyat mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon szuper és maga a csoda! Egyszerűen imádom! És mindent, ami ezzel kapcsolatos! Gyors és finom és egészséges és ahogy elnézem a sok nyersanyagot, és belegondolok, hogy az a rengeteg vitamin mennyi zöldségből van, beleborzongok... Lehet venni céklalevet a bioboltokban is, de mocsok drága (1000 Ft fele jár egy 0,75 literes üveg, míg egyetlen kiló cékla 200 Ft a piacon) és szerintem az íze sem ugyanolyan. Jobb híján persze jó, de a legjobb a frissen préselt! Tiszta céklalevet egyébként a legritkábban iszom, általában összekeverem almalével és répalével. A napi adagot meg szoktam felezni: az egyikbe teszem csak a port, a másikat meg mellé készítem azért, hogy az Avemaros cuccot utána leöblíthessem "rendes" lével is. 

És hogy miért jobb leveket inni, mint magát a zöldséget fogyasztani? Mert a préselés kiszedi a rostokat! A rostokat, amik mozgatják a beleket... remélem finom voltam és nőies. (A Gerson-terápia legintenzívebb szakaszában egyébként napi 13x kell levet inni, azt másképp nem is lehetne bírni fizikailag.)

Ha valaki most kedvet kapna présgép vásárláshoz, hamar látni fogja, hogy alapvetően két féle van a piacon: a  vízszintes tájolású, meg a függőleges. Túl rengeteg oktató és összehasonlító videón nagy vonalakban azt tudom mondani, hogy a különbség az, hogy a vízszintes alkalmasabb a zöldségek és füvek préselésére és többnyire igényel egy kis tunkolást, míg a függőleges való a levesesebb belevalókhoz - magyarul a gyümölcsökhöz - és szinte magától működik, hála a gravitációnak. Aki tehát méregteleníteni szeretne zöldségekkel, annak inkább a vízszinteset ajánlanám, aki viszont reggelire inna rendszeresen egy jó pohár friss gyümölcslevet, annak a függőlegeset. Ikerhengeres csak a vízszintesből van, meg nekem a céljaim is adottak voltak, úgyhogy sok tépelődés nem volt, melyiket válasszam (más kérdés, hogy végül véletlen mégiscsak szimpla hengereset rendeltem... de Anyuéknak már ikerhengereset, szóval ha az jobb lesz, legalább lesz a családban mindkettő!). Ami a márkát illeti, csak annyit tudok ajánlani: válasszatok garancia idő szerint, az elég sokat elárul a minőségről. ((Egyébként tervezem, hogy idővel majd veszek függőlegeset is, mert az csinibb, meg a jelenlegi pl. belehal a kivibe, de azért ez tényleg elég combos tétel anyagilag, ha minőséget szeretne az ember és a legjobb márkák itthon nem is kaphatóak.))

Két használat után láthattam, hogy mennyire megnöveli a préselés a szerves hulladékaim mennyiségét, ezért miután egy bioboltos kutakodás közben véletlen találtam egy kis lakásba való komposztáló ládát, ezt most egy hirtelen ötlettől vezérelve azonnal meg is rendeltem. Ő lakik most a mosogató alatt a (bio) takarítószerek mellett. Eddig meg vagyok vele elégedve: nem büdös, nem nagy, illik a "zero waste program"-ba (amit nem is én csinálok a családból, de távolról támogatom), jól kijövünk. Egyedül az zavar, hogy kicsit macera a töltése (egy kb. hermetikusan záródó fedele van), ezért igyekszem csak naponta egyszer belepakolni. Másik gond meg, hogy az űrtartalma nem sokáig elég... Amikor az ember cuccot rak bele meg kell szórni egy Bokashi por nevű fűrészpor kinézetű izével, ami gyanús, hogy valami japán eredetű dolog és azt hiszem hamarabb készít belőle használható anyagot. Konkrétan ha a vödör megtelt és az ember két hétig erjedni hagyja, már el is lehet utána ásni a tartalmat a földbe. Nekem nincs kertem, de otthon akad, úgyhogy egyelőre ha megtelt, hazaviszem az egészet...

Még egy kis durvulásom kötődik ugyanahhoz az online biobolthoz, ahonnan a komposztáló láda van, ez pedig egy kis kerámia csíráztató tál és egy halom zacskó csíráztatni való mag. Itt még nagy sikereket nem sikerült felmutatnom (az első adag sajnos berohadt, a második meg... nos már négy napja csücsül a semmi tetején, holott 2-3 nap után kéne "aratnom" a leírás szerint), de alapvetően nem tűnik egy nagy művészetnek. Ez talán a legelvetemültebb(nek tűnő) húzásom, de megdöbbentően egyszerű(nek tűnik még mindig) a kivitelezése és elég hamar (kéne) eredményesnek is lennie! :-)

Ami a hétköznapi életmódot illeti, nem sok tanácsot kaptam az orvosaimtól. A nem sok alatt azt értem, hogy konkrétan egyetlen dolgot mondtak: TILOS A GRAPEFRUIT!!! Ez még a gyógyszer tájékoztatómban is benne van, de ha valaki jártas a vegyészetben, akkor le tudja vezetni kémiailag is. Én inkább nem próbálom meg, hanem csak figyelmeztetnélek titeket, hogy annak ellenére, hogy általában immunerősítőként hirdetik a grapefruitot, rengeteg gyógyszert hatástalanít! Nekem mákom volt, mert szóltak róla az orvosaim, de konkrétan a közvetlen környezetemben is derült ki emberről, hogy neki nem szóltak, pedig olyan gyógyszert kap, amit szintén üt! (Sőt, most jut eszembe, hogy a kontrollon levő nőnek sem szóltak eddig erről, aki pedig ugyanazt a gyógyszer kombót szedi, mint én, de ne aggódjatok, felvilágosítottam róla!)

A Gerson-terápiáról egyelőre letettem, elég sok ok miatt, de arról majd akkor lesz poszt, ha végigcsináltam az oktatást is és rendesen meg tudom magyarázni.

Jelenleg alapvetően májkímélő étrendet próbálok folytatni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem nagyon iszom alkoholt (belenyalok a pezsgőbe ünnepekkor), nagyon ritkán kávézom (az elmúlt félévben kb 3x), igyekszem húsmentesen étkezni - bár Anyukám ettől annyira meg van ijedve, hogy MINDIG húsos kajákat csinál, ha hazamegyek -, csak három féle sajtot eszem (BabyBell, Pannónia meg a kedvenc krémfehérem - amikben nincsenek adalékanyagok), tojásból meg csak bio-t, de ezt is rettentő keveset. Kenyér amennyiben lehet bio, tönkölylisztes és élesztő nélküli és elég gyakran pirítom. Kerülöm a cukros édességeket (ami vérbeli csokifüggőként elég nagy teljesítmény!), a tartósítószereket és gyakorlatilag szinte mindent, amiben van mesterséges adalékanyag (ezeket egyébként kozmetikumokban is, bár az egy másik történet).  Mikrót nem használok, mert megöli az ételt - ami nem tudom mennyire igaz, de hajlamos vagyok elhinni. Gondolkodom, hogy ki kellene dobni a lakásból a készüléket is (vagy inkább szegényeknek ajándékozni), de erre még nem vettem rá magam, csak elbarikádoztam. A mikrót egyébként gyerekkorom óta nem szeretem, volt divatja a mikróban sütött ételeknek meg tortáknak is és én már attól is ösztönösen ódzkodtam nem tudom megmondani miért. Melegíteni teljesen jó a tűzhely, vagy a sütő, ez csak beidegződés kérdése. (Igaz, hogy a villanytűzhelytől Japán óta tartok, de az megint egy másik történet.)

Amire még nem szoktam rá, de rajta vagyok:

- zabkását reggelizni

- feltornázni a levek számát legalább napi háromra (ennek sajna lenne némi mosogatási vonzata, amit szeretek ugyan, de talán nem ennyire...)

- több nyers salátát enni

- főzni sokkal sokkal többet; nem is a tevékenységgel van a baj, hanem minden mással: a megtervezéssel, bevásárlással és a ténnyel, hogy csak egy személynek lett öröme tőle, de ez a személy ugyanúgy örül a Vega City vagy a RépaRetek féle ebédnek is és az harmad annyi macera... (és gyakran ugyanannyi pénz)

- kevesebb sót meg olajat enni (ez valahogy a Gerson-előírásokból maradt meg, hogy nem biztos, hogy jók)

- Gyümölcsből, zöldségből bio verziót venni. Ezt nagyon szeretném bevezetni, de közben ott van mindig az aggodalom, hogy vajon mennyire ver át a másik fél? Van amin érezni/látni a sok szert, de zömében egyáltalán nem és akkor azért fáj(ná)nak a kidobott (tíz)ezresek...

Szóval itt tartok most. Ezek az aprócska változtatások azért belekerültek több százezer Forintba és egyszerre érzem azt, hogy csekélységek, meg hogy azért van benne munka is rendesen. De nem csak magamat nézem a tükörben, hanem azt is látom, hogy mennyi ismerősöm van, akik tök hasonló módon élnek csak úgy, saját indíttatásból. És ilyenkor azért elönt a szégyen, hogy nekem betegnek kellett lennem, hogy eljussak erre a szintre, míg más magától ilyen kis egészséges... Pedig biz' Isten korábban én is azt gondoltam, hogy nincs nagy probléma az életmódommal! Most látom csak mennyi volt...!