Szóval visszamentem szerdán, 29.-én és jöttek a már jól ismert körök.

Itt a kancsó folyadék, igya meg.

(Egy óra múlva:) Be lehet menni. Kancsót, poharat be kell vinni, a maradékot meg kéne inni (de idő már nincs rá). Vegye le a melltartóját, amennyiben kapcsos és öltözzön vissza nélküle. A szoknyájában van zipzár? Nincs. Fülbevalót kivegyem? Nem, azt nem kell. Cipő is maradhat.

Melyik vénája jobb? Egyik sem? Jaj, ezt nem kellett volna mondani (és jaj, ekkor én is felismertem azt a nővért, aki pár hónapja kétszer szúrt rosszul, majd behívta egy ffi kollégáját, aki már az ágyon szúrt harmadszor... az az ér is felrobbant a vizsgálat közben és hetekig olyan voltam, mint egy gyakorlott heroinista, de akkor épp ez érdekelt a legkevésbé... Most viszont minő meglepetés: elsőre talált és szinte nem is fájt!).

Fel lehet feküdni, ide kell tenni a fejet. Rendben, kezdhetjük.

Ki-be tili-toli, összesen vagy hatszor. Vegyen egy mély levegőt és tartsa benn... Lélegezhet. Vegyen ismét egy mély levegőt és tartsa benn... Lélegezhet. Adom a kontrasztanyagot. (És kisvártatva jön is az ismerős melegségérzés az alfelemben. Az, ami pontosan olyan, mintha az ember bepisilne, de közben mégsem. Külön pikantériája a vizsgálatnak, hogy "tele hólyaggal" kell csinálni...)

Rendben, készen vagyunk. Vissza lehet öltözködni, majd üldögéljen még kicsit a váróban. (Ezt MINDIG elfelejtem, hogy a CT után még kötelező tűvel a karunkban üldögélni 10 percet. Öltözködni lehet vele ((ki tud???)), de távozni nem. Természetesen nem öltöztem sehova, inkább maradtam melltartó nélkül, minthogy a karomból kiálló tűvel ((vagy kanüllel)) harcoljak a ruhadarabokkal). Minden rendben? Akkor kiveszem a tűt és lehet menni.

Lelet pár nap múlva várható.

Nagyjából a 13. képalkotó vizsgálatom volt ez két és fél éven belül (ha a röntgeneket, meg UH-kat nem számítjuk),  és komolyan, nem volt még kétszer ugyanolyan.

Soha nem mondták, csak máshol olvastam, hogy CT közben csukva kell tartania az embernek a szemét, különben a sugarak rosszat tesznek neki. Miután elég érdeklődő természet vagyok egészen addig vidáman vizsgálódtam közben (meg rózsafüzért mondtam, vagy szavaltam - mikor mihez volt kedvem) és miután kis lámpácska is van egy emberfejjel, aki hol beveszi a levegőt, hol kifújja, azt gondoltam, hogy ez így OK is.

De vannak a váróról is "sztorijaim". Egyszer két idősebb nővel várakoztunk. Az egyik azt mondta, nem érti miért lett beteg, világ életében egészségesen élt, rengeteg gyümölcsöt evett, megtermett a kertben minden. A másik azt mondta ő szegénységben nőtt fel, sosem élt jó koszton, nem volt pénzük zöldségre-gyümölcsre. Aztán elkezdték kicsit ki is fejteni és a lényeg az lett, h voltaképp egész életükben tök másképp éltek. Most mégis mindketten ugyanott voltak: 70 környékén a CT váróban.

Máskor meg egy idősebb fickóval meg egy fiatal sráccal üldögéltem. A srác kicsit komolytalan volt, de érdeklődő és nem állta meg, hogy meg ne kérdezze a pasit, ő miért nem kapott kontrasztanyagot? Azért nem, mert egyszer, még a hetvenes években rosszul lett tőle. Valóban? És az milyen? Ő is mindig szokott gondolkodni, hogy vajon milyen lehet rosszul lenni tőle és néha már érzi is, hogy lehet, hogy most rosszul van, de aztán mindig azt gondolja, hogy mégsem. Szóval milyen, ha valaki rosszul lesz a kontrasztanyagtól?

Bevallom, elfelejtettem a választ. :S Valószínűleg azért, mert azóta már volt olyan is, hogy ott feküdt a benti váróban egy nő, aki valóban rosszul lett a kontrasztanyagtól. Neki megtörtént a vizsgálat, ki is várta a 10 percét és mehetett haza, de elkezdett viszketni. Visszament a nővérekhez és állítólag csupa vörös lett a teste és a torka is megdagadt, nem kapott rendesen levegőt. Nos, magyar orvostudomány: lefektették az ágyra, hogy pihenjen és várja, hogy elmúljanak a tünetek. Egy órácskát ott feküdt a nyomorult, aztán jobban lett és mehetett. Annyit sikerült még megtudnom, hogy ez bármikor és bárkivel előfordulhat, teljesen lényegtelen, hogy hanyadik vizsgálatán van az ember. Viszont ha megtörténik, többet nem kaphat jódos kontrasztanyagot, mert a következő reakció már sokkal súlyosabb lehet.

Mint fentebb említettem robbantgatták már itt az ereimet rendesen, mindig egy külön izgalom, hogy épp hogy sikerül a szúrás. Mások a betegek, meg a történetek is, két dolog viszont állandó:

Az egyik a lyukas plafon. Nem ám csak egy helyen! Van egy öltöző, ami fölött van egy nagy darab plafonhiány, meg a folyosón is a két orvosi szoba között tátong egy méretes lyuk. Emellett különböző helyeken vannak kis  egérutak(? = lukak a falban, mint a Tom & Jerry-ben) az öltözőkben is.

A kedvencem viszont a WC ajtóra kiragasztott üzenet, ami miatt egyszer majdnem bennragadtam! Az áll ugyanis rajta, hogy "Kérjük addig ne hagyja el a helységet, amíg le nem oltotta a villanyt!" Kerestem a kapcsolót vadul: a falon, az ajtó mellett, a tükör mögött, de nem volt sehol. Hogy lehet ez? Több perc faltapi után aztán feladtam és úgy gondoltam gyorsan kilopakodom. Nos, ez meg is történt és ott vettem észre, hogy a kapcsoló is kinn van.