Nagyon büszke voltam magamra, hogy a múltkori posztot kisajtoltam a vasárnap estémből, mert egyébként egyáltalán nem könnyűek a napok, amiket mostanában megélek. Már tanulmányilag.

Alighogy nagy nehezen átmentem a basic vizsgán, máris a nyakamon volt az "orientation exam" és én tényleg nagyon azt szerettem volna, ha az elsőre meglesz. Ezért lemondtam szinte minden iskolán kívüli programom: tangón sem voltam, de még a pszichoterápiát is napoltam, ami eddig soha nem fordult elő. Minden szabadidőmet tanulásra akartam szánni ugyanis, hogy aztán lehessen egy nyugodt szünetem.

Lelövöm a poént: nem lesz :( Pénteken, 17.-én volt a vizsga és sikerült rajta szépen elhasalnom. Mondom ezt úgy, hogy a hivatalos eredmény még nem jött ki, de a helyzet az, hogy még a beugró sem sikerült, rögtön a mínusz első feladat megakasztott. Most már ott tartunk ugyanis, hogy applikációkat programozunk, amiket összakapcsolunk adatbázisokkal. Igen ám, de olyat még sosem csináltunk, hogy belső adatbázissal lett volna az összekapcsolás. Külsővel igen, saját készítésűvel szintúgy, de olyan, hogy megadnak egy SQL file-t a feladat részeként és azt kell vele összekapcsolni olyan még nem volt és éreztem, hogy ez valami néhány kattintásos dolog, csak még soha nem csináltunk hasonlót. Legugliztam persze, csak az én képernyőm nem teljesen olyan volt, mint ott a magyarázatban, egy ponton megakadtam, teljesen leblokkoltam, még el is sírtam magam(!) igaz nem nyilvánosan és elcsesztem ezzel az idő felét. Akkorra sem oldódott meg a dolog, csak addigra eljutottam oda, hogy nem érdekel, akkor megoldom valahogy "vakon" a nyomorék példát, de nyilván ez innentől veszett fejsze nyele volt.

Azt hittem egyedül voltam a problémával, de kiderült, hogy egyáltalán nem, még a legügyesebbek között is volt olyan, aki itt megakadt, igaz, ő megcsinálta a feladatot nélküle "vakon" kb. minor hibákkal. De ő is sírt és még volt pár ember, aki nagyon elszúrta emiatt. 

Nem értek egyet az iskola oktatáspolitikájával, mondván hogy azért hoznak minket ilyen helyzetbe vizsgán, mert "majd a munkahelyen is az lesz, hogy nem tudod, de meg kell oldani", de miután a kisebbségben vagyok aki ezen szenved, már eljutottam arra a szintre, hogy ne nyavalyogjak miatta. A csoportunk többsége ugyanis meg tudta csinálni így is és ha később ők lesznek a konkurenciáim a munkaerőpiacon, akkor...

Rettentően hasonló ez a helyzet ahhoz, amikor az ember hosszú távon utazik és megtanulja átfordítani a hozzáállását a dolgokhoz: nem bosszankodik a hülyeségeken / méltánytalanságokon / igazságtalanságokon stb., hanem elfogadja a helyzetet bármi is az és megoldja. Szeretem azt az énemet, akivé válok pár hét utazás után, mert sokkal barátságosabb, lágyabb és mégis keményebb, mint az, aki elindult.

És most pont ezt érzem itt az iskolában is. El kell sajátítanom ezt az attitűdöt, hogy elfogadjam: ez a szitu, ezt kell megoldani mindegy milyen áron. Csak tényleg nagyon csalódott voltam, mert azt is tudtam, hogy ezzel a hasalással bukom a felhőtlen pihenős hetet...

Azt tehát az új terv, hogy megint lemondok szinte minden programot, kivéve az orvosiakat, meg a Tangó  Hosszúhétvégét, ami épp most zajlik külföldi művészekkel, meg a pici unokaöcsém keresztelőjét ami konkrétan ma volt (tegnap meg az első születésnapja!), meg a szakköri órámat, és az irodai látogatást és erősen talonban tartom a táncoslányos vacsit, meg a szalagavatót, meg egy koncertet, amire az unokatesóm hívott meg, meg egy fontos ebédet, meg... ahh, hihetetlen nehéz ez! Egy kedves barátnőmmel már lemondtam a tervezett reggelinket... :( De muszáj sokat kódolnom, muszáj applikációt csinálnom, minden extrával, mert még egyszer nem bukhatok el! Sokkal, de sokkal egyszerűbb volt úgy magamra fókuszálni, amikor 9000 km-re éltem innen, mert akkor adott volt az indok, hogy miért nem lehetek ott az ilyen dolgokon. Csak közben pont azért is jöttem haza, mert ezek tartják fenn az életem lényegét: a családomat meg a barátaimat, akiket nem szeretnék elveszíteni.

Na de álljunk csak meg egy pillanatra!

Mégis milyen orvosi programok várnak rám a héten?

Elárulom: három is lesz!

Holnap megyünk Apuval a Gerson-terápiás oktatásra. Ez egy egész napot igénybe vesz! Délelőtt 11-től délután 5-ig fog tartani! Készülök már rá egy ideje és nagyon kíváncsi is vagyok! Kikerülhetetlen és kötelező program, ha valaki komolyan gondolja a dolgot, márpedig én olyan valaki vagyok. Egyelőre. Nem tudom, hogy elkezdhetem-e már egyáltalán, vagy mi lesz a terapeuta véleménye, mindenesetre biztos, hogy sokkal okosabb leszek a holnapi nap végére.

Kedden aztán megyek a havi kontrollra az Onkológiára. Ettől nem félek annyira, mert a laborom nem lett rossz (leszámítva, hogy kegyetlen alacsony a fehérvérsejt számom, úgyhogy inkább az a csoda, hogy ennek ellenére már majdnem egy hónapja nem voltam beteg!)

Pénteken pedig egy khm... meglehetősen magas összegért hajlandó fogadni egy nagy nevű idegsebész, akit ajánlás útján találtunk. Ő arról híres, hogy reménytelennek mondott esetekkel is foglalkozik, konkrétan egy nagyon kedves barátnőm ismerősének a barátjának az apukáját gyakorlatilag ő gyógyította meg. A férfinek agyi áttétjei voltak és mire hozzá eljutott minden orvos lemondott róla. Egész pontosan: egy hónapot jósoltak neki! Ez a professzor viszont bevállalta, megműtötte NÉGYSZER Gamma-késsel (két hónapos különbségekkel), ő meg életmódott változtatott és HÉT (!!!) éve nincs semmi a fejében!

Abban az időben még csak Debrecenben végeztek ilyen műtéteket (a doktor úr ott székel), nem tudom azóta a helyzet változott-e és per pillanat nem is érdekel. Csak az érdekel, hogy péntekenként rendel egyedül Budapesten, és most péntekre sikerült időpontot kapnunk hozzá és vinnem kell minden CT-t, MRI-t és kimondhatatlanul kíváncsi vagyok rá, hogyan fogja látni a helyzetemet? Az ugyanis nem tudom mindenkinek tiszta-e, de én már elvben nem vagyok a műthető kategória az áttéteim számossága miatt. Tavasszal azért voltam, mert "csak" négy volt a fejemben, de a helyzet ma már az, hogy több, mint a duplája van és állítólag csak négyig műtenek. Állítólag.

Mind a Gerson-terápia, mind a műtét erősen kérdéses, hogy engedélyezett-e a gyógyszeres kezelés alatt, de én tudom, hogy a gyógyszer nem fog örökké tartani és késő lesz majd akkor kapkodni, ha valami kialakul.

Úgyhogy a héten találkozom Marival is, meg ezzel a proffal is és a legrosszabb, ami csak történhet, hogy megismerjük egymást személyesen, elbeszélgetünk és kapok pár tanácsot a jövőre nézve. Velük az állami ellátáson kívül találkozom, ezért erősen remélem, hogy más lesz a hozzáállásuk, mint amit eddig tapasztaltam (értsd: komolyan harcolni akarnak értem, nem "csak" a munkájukat végzik). Ezt egyáltalán nem pejoratíven mondom, csak az kicsit meghökkentő volt, amikor a terapeutám megkérdezte, hogy mi az orvosom koncepciója a betegségemmel kapcsolatban és majdnem felröhögtem, hogy ugye ez a kérdés nem komoly? Nem hogy velem nem beszélgetnek rendesen, sem részletesen, majd még pont "a koncepciójukat" fogják megosztani és arról lelkizni??? A vizitjeim 5-10 percesek! Ehhez jön hozzá a 2-3 óra várakozás. És bár szakmailag a legmagasabb szintet kapom, szerintem számukra csak egy karton vagyok. Egy egyre vastagabb karton. Aki tavasszal kb. átkerült a halálsorra. De akit az új gyógyszerrel esély van megmenteni. Talán. Emiatt érdekes vagyok és a maximum, amit kiválthatok az orvosaimból, az a kíváncsiság, hogy a statisztika melyik oldalát fogom erősíteni?

Szóval nagyon érdekel, hogy mit mond az az oldal, ami még mindig szakmai, de már meg van fizetve külön úton és természetesen az eredményt majd egyeztetem az onkológusommal is. Nem a mostanival, hanem az eredetivel, a prof.asszonnyal, akihez az Interferon idején jártam (és aki most is felügyel, de vizsgálni már nem vizsgál). Ha kell, vele is magán úton...

És hogy legyen valami igazán pozitív hír is a poszt végére: megtaláltam azt az italt, ami eddig a legjobban semlegesíti az Avemar-t. Sem a színe nem lesz tőle sár, de ami még fontosabb, hogy az íze sem változik meg annyira. Ez  pedig a 100%-os bio céklalé! Annyira erős cékla íze van ugyanis, hogy nincs az a szutyok, ami ezt képes lenne elnyomni.

A cékláról gyerekkorom óta hallgatom, hogy mennyire jó a rák ellen, de ettől még nem szerettem meg különösebben. Mióta beteg vagyok, azóta is szívesebben fogyasztok bármi más "szuperélelmiszert" (áfonya, gránátalma, kannabisz :D - persze utóbbit még csak csokiban, de kifigyeltem már a lisztet is! A bioboltban kapható!!!). De most majd más lesz! Végre itt egy alapos indok, hogy miért is kell minden nap innom egy kis pohárkával déltájt és azt hiszem ez így annyira tökéletes megoldás, hogy nem is változtatok rajta a jövőben!