Miután hétfőn törölve lett a study-ba lépés (egész pontosan halasztva lett), kedden mégiscsak felhívtak az onkológiáról, hogy mégis menjek el a szerdai CT-re.

Arra a CT-re, ami eredetileg (még februárban) mellkas-, has- és kismedencére lett kérve.

De most módosították koponyára.

Ugyanis a study-ba kerülés egyik feltétele az, hogy az agyi áttétek ne mozogjanak, maradjon stabil a koponyámon belüli helyzet legalább egy hónapig.

Ennek megfelelően másnap újra a jó öreg 18-as épületben voltam.

Mellettem volt egy fiatal srác a váróban (szintén anyukával), meg bent is volt egy fickó, aki jóval idősebb volt mindkettőnknél, de neki pl. nem adtak kontrasztanyagot, mert anno a 70-es években rosszul lett tőle. Kérdezte a srác, hogy milyen az, amikor valaki rosszul lesz a kontrasztanyagtól? A fickó azt mondta, hogy szédült és talán hányingere is lett. Mindenesetre azóta nem kap.

A másik érdekesség egy kolléga gyermeke volt, aki a hétvégén esett a motorjával és most anyuka beprotezsálta egy CT-re. Engem ez egyáltalán nem bosszantana, ha nem kéne heteket, hónapokat várni másnak (rákkal...) egyetlen vizsgálatra. Mindenesetre ő soron kívül bejutott és persze még kedvesek is voltak vele.

Nem tudom meséltem-e már, de az Idegklinikán - Anyu szavaival élve - "tűpárnának használtak". Voltak ugyanis kék foltok és tűnyomok a bokámon is, de a legjobb a bal kezem volt, amit M. nővér annyira ügyesen megkezelt, hogy két hatalmas lila folt volt rajta. Na ezek eddigre pont elkezdtek elmúlni, úgyhogy remek alkalom volt az itteni nővérnek, hogy szintén elbánjon velem. Sikerült is neki.

Először a könyökhajlatomat szúrta meg. Itt akár jó is lehetett volna a véna, de neki mégsem tetszett, ezért kihúzta. Olyan csodaszépen, hogy maradt egy jókora folt. Utána a csuklómat szúrta meg, de az a vénám is szétrobbant. Ekkor segítséget hívott és konkrétan a CT-s asztalon adta be nekem a fickó a harmadik tűt. Azt mondták, hogy majd lassan adják a kontrasztanyagot, de szóljak, ha érzem/fáj/csíp.

Nos, az igazság az volt, hogy én éreztem, amikor csípett, de egyfelől nem akartam szólni (öt perces vizsgálat), másfelől azt hittem, hogy ez természetes, hisz nem is ott van a tű, ahol éreztem a csípést. De, ott volt. CT vizsgálat után még kell 10 percet pihenni a belső váróban, mert csak utána húzzák ki a tűt. Persze ilyenkor lehet a többi beteggel beszélgetni.

Nem mondom, vannak érdekes sztorik. Még télen két nénivel üldögéltem ott és ők az ellentétei voltak egymásnak: egyik sok gyümölcsöt evett gyereként, másik kb. csak gyümölcsöt nem stb stb. A szori vége csak az lett, hogy most mégis ugyanott tartanak.

De elkapott már több ezo-bioterikus is. Hallottam pletykát a dokimról (nem volt igaz, azaz nem úgy volt igaz), és meg nem tudom mondani hány csodaszerre próbáltak már rávenni. Vad idegenek. Betegek!

Persze aki egy kicsit is ismer engem, az tudja, hogy ilyesmire rávenni nem igazán lehet. Az olyan dolgokat kipróbálom, amik ártani nem árthatnak és nem is drágák (kávés cucc, immunerősítő étrend kiegészítők - nem a napi 800 Ft-os, csak a Béres Csepp félék, autogén tréning, piros gyümölcsök stb.). De a csodagomba, a szektás lelkipásztor, vagy a kristályok ereje nem az én világom.    

Szóval érdekesek ezek a folyosói beszélgetések. 

A jó bennük annyi, hogy van kihez szólni. Itt lehet a betegségről nyíltan beszélni, sőt, azt veszem észre, hogy sorstársakkal szeretünk is. Személy szerint nagyon megválogattam (főleg két éve), hogy kit avatok be az egészségügyi helyzetembe. De aztán azt kellett észrevennem, hogy a testvéreim mind megbeszélték a hozzájuk közel állókkal, nem beszélve anyukámról, akinek az egész munkahelye tőlem zeng. így már nem működött a titoktartás. Most a második körben már egyébként is kiszélesedett azok köre, akik tudnak róla, egyedül a mukahelyeimen tudják kevesebben (remélem). Úgy vagyok ezzel, hogy már meg sem próbálom titkolni, csak ahol muszáj.