Magára a műtétre nem emlékszem. De a hatásait megéltem.

Egyik dolog, hogy nagyon fájt tőle a fejem. Nem mindig, gyógyszer sem kellett rá. Csak sokat. Itt-ott, így meg úgy. Ha fájt valahol, akkor elfordítottam a fejem és ez nagyon gyakran megoldotta. De a rendszert sajnos nem találtam meg benne.

A vágás a bal oldalamon van főleg, ezért itt nem annyira tudom nagyra nyitni a szájam. Nem szívesen erőltetem meg a testem sem. Nem hajolok le semmiért, nem csinálok hirtelen mozdulatokat.

Sokkal könnyebben félrenyelek és elég gyakori az is, hogy hirtelen folyni kezd az orrom. Annyira hirtelen, hogy kb még zsepit elővenni sincs időm. Amikor ezt meséltem a sebészemnek, megkérdezte, hogy 'És víz folyik belőle, vagy takony?' Na ezzel fején találta a szöget. Mert szerintem víz, hisz sem szaga, sem színe nincsen, ráadásul gyakorlatilag megállíthatatlan. Az orvos azt mondta erre, hogy ez akkor agyvíz lehet és teljesen normális.

Van aztán a bal homlokomon egy pukli, ami általában kemény, de van, hogy likvid. Erre is azt mondták, hogy ez így normális. 

A gyógyulási folyamat egyébként helyből 3 hónap, de hat hétig nem utazhatok egyedül tömegközlekedésen (khm...), hat hónapig nem repülhetek, és egy évig nem vezethetek. 

A szakköreimet lemondtam, azaz átadtam a tanári segítségemnek, de a magántanítványaimat megtartottam (azt a kettőt). Ennek megfelelően a kórház után is először a lakásomba mentem, ott tartottam egy órát, majd utána Anyuékhoz haza. Ez nem csak azért fontos, mert imádok tanítani, de azért is, mert a kisasszony most érettségizik.

Ennek ellenére persze a gimibe is be kellett mennem minden héten egy napra. Egyszer az osztályozók összeállítására, majd este az újonnan felvettek szülőiének meglátogatására, következő héten a kiutazóim szülőiének a megtartására, majd utána héten az osztályozó vizsgák ellenőrzése és szóbeliztetés miatt, ezen a héten pedig a szekrény rendbetétele miatt. Jövő héten pedig a jövő évi pályázatok aláírása miatt. De egy nap még mindig jobb, mint heti 3-4 (és az eheti tényleg az utolsó lesz!).