Minden ezen a napon kezdődött. Mármint majdnem minden.

Ekkora pont három hónapnál tartottam azóta, hogy abbahagyhattam az Interferon lövését, amit addig másfél éven keresztül hetente háromszor csináltam. Bár nem bírtam a közepes dózist, a kicsit derekasan végigvittem dacára az összes mellékhatásnak. Mert mellékhatások, azok voltak. Minden alkalommal, 7-8 órával a beadás után jött az ismerős érzés: hőemelkedés, izomfájdalmak, depresszív gondolatok. És folyamatosan romló májértékek. Utóbbiak fél év után érték el a csúcsot, akkor 11-szeresét mutatták a normálisnak. Ekkor abba kellett hagynom az alkoholizálást (amit addig kéthetente egyszer űztem), és stikában végigcsináltam egy kemény tisztítókúrát (kávés beöntés, bővebben itt). Ennek köszönhetően előbb háromszorosára, majd a normálisra mentek vissza a májértékeim és nem kellett szüneteltetnem a kúrát sem.

Szóval április végére három hónapnál tartottam az új életemben és alapvetően minden rendben volt velem. A hétvégét Wroclawban töltöttem egy barátnőmnél, 24-én jöttem haza busszal. Egy órát késtünk, ami pont arra volt elég, hogy lekéssem a meetingemet a directorommal, manageremmel és team leaderemmel. Ezt a meetinget tették át szerdán a munkakezdésemre.

És emiatt a meeting miatt volt, hogy hiába lettem nagyon rosszul szerdára, összeszedtem az összes jártányi erőmet és bementem az irodába. Fél órát tartott, mire beléptem a rendszerbe benn, mert rossz oldalakkal próbálkoztam. Közben többször rosszul lettem, kimentem hányni is. Aztán mire beszenvedtem magam valahogy, láttam, hogy a meeting a director betegsége miatt elmarad... Ez volt az a pont, amikor én is elkéreckedtem, hazamentem és a továbbiakban csak feküdtem és hánytam.

Egy furcsa gyomorrontásnak tűnt csak az egész. Gyomorrontásnak, hasmenés nélkül.