Japánul és angolul tudók előnyben.
Van abban valami izgalmas, amikor az ember egy új munkahelyen kezd. A rengeteg új arc, az új szagok, szokások, épületek, ruházat(!). Új belépőkártya. Immár a harmadik... Ennek jegyében telt a tegnapi nap.
Persze nem kell vadul visszanézegetni a korábbi posztokat, nem történt még semmi radikális változás az életemben. Megmaradt minden korábbi munkahely is, csak már egy ideje érzem, hogy akár tudnék dolgozni is a táppénz mellett. Csak annyira ingatag és stresszes hírű a hivatalos állandó helyemen a csoportom (jelesül: múlt héten mondott fel egy újabb kollégám is), hogy még nem tudtam dönteni. Sőt, a helyzet az, hogy ez nem is egyedül az én döntésem: szava van benne a háziorvosomnak, az onkológusomnak és még az idegsebésznek is, hiszen a Cyberknife műtét eredménye majd csak április idusán derül ki. Pont napokkal azelőtt, hogy lejár a táppénzem.
Mialatt itthon vagyok lecserélődött a főnököm, és bár az újat is ismerem (az "ikercsoportunk" egyik vezetője jött át még ősszel), még sosem voltunk közvetlen munkakapcsolatban. Nagyon szeretnék vele is, a directorunkkal is meg a HR-es lánnyal is beszélni a héten. Szerintem képes lennék dolgozni, viszont "rossz fajta" stresszre semmi szükségem, és azt biztos, hogy egyöntetűen tiltaná a fenti három szereplő is...
Fennáll a lehetősége annak is, hogy nem a csoportunkba, hanem egy másikba mennék vissza - mégpedig junior JAVA fejlesztőnek. Itt sem tudom még pontosan a lehetőségeket, még csak azt sem, hogy lesz-e egyáltalán ilyen pozíció (csak az biztos, hogy most több főt is keresnek senior szinten). De ha lesz, akkor az biztos, hogy teszttel indul a felvétel.
Szóval kicsit vákuumban vagyok, miközben élek, virulok, már asztrológiai értelemben is tavasz van(!!!) és nincs semmi fizikai panaszom.
Az én cégemnél március 1 a forduló, Japánban április 1. Ezzel van összefüggésben, hogy most több beugrós tolmács is felmondott a Gumigyárnál és így kerestek meg engem (egyik lány Japánba megy ösztöndíjjal). Tehát erre a helyre "vettek fel" a síelés alatt. Egész pontosan nem is engem, hanem a cégemet. Innentől heti két napot fogok lejárni vidékre és a gumigyártáshoz szükséges új csarnok felállításában, gépeinek beállításaiban fogok segédkezni, mint tolmács. Az "elődeim" elég pró-k voltak, úgyhogy lesz hova fejlődni, de ez legalább motivál rá, hogy alaposan felhozzam magam a július 1-jén esedékes "anyanyelvi" nyelvvizsgára.
Ami jó, hogy ez úgynevezett "jófajta stressz". Magyarul motiváló! A légkör nagyon baráti, végignevettük az utat a kocsiban - amit a koordinátor tolmács vezetett. Ő volt az egyetlen, akit idáig nem ismertem, mert az anyósülésen a barátnőm Évi csivitelt, aki anno beajánlott, mellettem meg Zsolti ült, aki szintén Évi ajánlása és aki szintén japántanár. Bea, a koordinátor tényleg nagyon cuki. Bár ez sehol nincs írásba foglalva, gyakorlatilag ő lesz a "főnököm", mert ő dönti el, hogy mikorra hív be és hogy akkor hol kell lennem.
A tegnapi nap egyébként szuper egyszerű volt. Megkaptam a belépőkártyám a portán (ami már nagy szó, mert a négy új tolmács közül ketten már itt fennakadtak), aztán részesültünk a kötelező biztonsági oktatásban (másfél órásnak ígérték, 20 perc lett belőle), majd megvártuk a "biztonsági cipőt" - ami nekem konkrétan szürke-rózsaszínű! Magára a gyár területére ugyanis csak abban lehet lemenni.
Miután ezen túllettünk, körbementünk a gyárban. Tök szuper volt, mert megmutattak minden munkafolyamatot. Én eddig nem is gondoltam, hogy egy sima autógumi ennyi rétegből áll! Például tudtátok, hogy van benne két szál, aminek az a feladata, hogy levezesse a súrlódási feszültséget? Voltam már gyárlátogatásokon, elég sokon, de messze ez volt egyfelől a legegyszerűbb - ami a témát illeti, meg a legérdekesebb is, mert az egyes folyamatokat mind ott dolgozó magyar "kollégák" mesélték el. Az egész nagyon érdekes, arról nem is beszélve, mennyire robotikus a gyár! Van egy olyan rész, ahol függő lanofkákkal szállítják az autógumikat és alapvetően ne ám egy nyüzsis gyárat képzeljetek el, hanem egy olyat, ahol már csak alig lézeng egy-két ember - ők is "csak" a gépeket felügyelik, meg beállítgatják. A gyárban "lézengők" persze összesen sok százan vannak, csak váltott műszakokban és hozzájuk jönnek a fenti irodák dolgozói: a mérnökök meg az adminisztratív tömb. Összesen 1100 fő körül vannak. Volt egy kis csoport japán is, ők lettek "az ügyfeleink" mától.
Ami elég döbbenetes, hogy van egy szép nagy iroda a HR-eseknek és kapcsolt részeiknek, meg van "Mordor", ahol a tolmácsok vannak és a termelő részleg mérnökei. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy "Mordor"-ban az az igazán furcsa, hogy semmi természetes fény nem éri. Vannak ablakai - de azok minden irányban a gyár belsejébe néznek. Egy neonfénnyel kivilágított doboz az egész. Van egy másik hasonló doboz, de az inkább csak fél doboz, (cserébe csinosabb,) ott egy másik részleg mérnökei ülnek. Amin viszont határozottan meglepődtem, az az, hogy a konyhában nincsenek edények. Nincsenek szimpla vizespoharak, vagy tányérok: az van, amit te viszel magadnak. Itt is van "kút", vagy ahogy ők mondják: ballon, de ha nincs nálad pohár, akkor ennyi volt. Még csak kölcsönbe sem lehet venni egyet, mert tényleg üresek a szekrények :S Beugrós alvállalkozóhoz méltó módon asztalom sem lesz. Mindig csak az a cucc, amit aznap magammal vittem. És úgy egyébként az irodában sem fogok sok időt tölteni, hiszen állandó jelleggel a gyár területére leszek beosztva. Ott mondjuk lesz asztal is meg szék is, de amolyan "piknikes jelleggel" (értsd: ilyen hordozható darabok).
Tegnap tehát ezen a két nagy programon kívül nem sok más dolgunk volt, tudtunk beszélgetni meg nevetgélni is egy csomót - és senki nem szólt ránk, hisz az iroda nagy része természetesen valahol lenn volt a gyárban. Állítólag a nemek aránya sokat javult, mióta egy nő az igazgató, de azért így is eléggé megbámult a rengeteg pasi, ami kicsit jól esett a lelkemnek. Valahol azért mégiscsak hiányzott a felnőtt(!) és egészséges(!) dolgozói(!) környezet...
Megmondom őszintén, már délben elfáradtam és ezen nem javított az a tudat sem, hogy ezzel nem voltam egyedül. Nagy meglepetésemre 14:05-kor lefoglalta egy pasi a vendégszobámat azzal a szöveggel, hogy 14:20-kor becuccolna, de róla többet majd ismét a másik blogomban fogok írni.
Mindenesetre a nap végére hulla voltam.
Ma volt az első "igazi" munkanap, de sajna már eggyel kevesebben ültünk odafele a kocsiban: Zsolti ugyanis visszamondta a melót az inkorrekt közvetítőcég miatt - amiben igaza is volt. Ennek ellenére vidámak voltunk, megint sokat nevettünk és kiindulva abból, hogy Évivel immár 14 éves barátságunk csak mosolyszünetből állt, hisz gyakorlatilag felváltva végignevetjük vagy végig komolyanbeszélgetjük minden találkozónkat és utazásainkat, Bea pedig remekül beleillik a kis társaságunkba, valószínűleg ez várható a jövőre nézve is. Tudom, hogy nem olvassa ezt a blogot, úgyhogy elárulhatom: Évi az egyik legfantasztikusabb és legmotiválóbb ember, akivel valaha találkoztam. Olyan vak-igazolványa van, hogy "kísérőként" a BKK-n mindig ingyen utazhatok vele, vonatokon meg 90%-os kedvezménnyel, miközben ő a legvagányabb ismerősöm közel és távol! Vele stoppoltam életemben először, méghozzá Isztambulba (és vissza) és az ő révén ismertem meg a lehető legfurább alakokat, akikben mindig meglátja a szépet. Szerinte ő negatív, szerintem meg hihetetlen pozitív és nyitott. Legalábbis rengeteg fantasztikus embert, akiket eredetileg lenéztem volna, miatta ismertem és szerettem meg és ma ők a legkülönlegesebb ismerőseim. A kommersz meg nagyon mai csajokat rühelli, szerintem én vagyok az egyetlen "multiszökevény" akit szeret, ellenben odavan az egyszerű munkásokért, azokért, akik kézzel alkotnak valamit meg... huhh nem is tudom körülhatárolni!
"A Gyárat" kezdettől imádja, benne az összes emberrel, és ez nagyon nagy vonzerő volt számomra is, hogy végre megismerhetem a "második otthonát". Ami egyben az első munkahelye, ahol igazán megbecsülik (miközben már az egészségügyi vizsgálaton is csak trükkel jutott át, hivatalosan nem is végezhetné azt a munkát, amiben jelenleg az országban az egyik legjobb!!!).
Ma azonnal lent kezdtünk. Be lettem mutatva az összes japánnak, mint az új tolmácslány és rögtön ki is jelölték melyik gépnél kell segítenem. Eleinte Tomoko-t hallgattam (ő az egyetlen japán köztünk, de nagyon jól beszél magyarul is), de aztán őt elvitték egy olyan részlegbe dolgozni, ahol maszkot kell mindenkinek viselnie. És itt a kérdés: gázmaszkban hogyan lehet tolmácsolni??? Szerencsére aztán nemsokára átjött Edit és végig mellettem volt és én csak ámultam és bámultam, mert magyarul sem értettem miről beszéltek a munkás srácok. Komolyan!
Ami hihetetlen jó, hogy ez az első "munkahelyem", ahol tökéletesen biztonságban érzem magam az első perctől fogva. Itt mindenki várt, mindenki kedves és folyamatosan csak bíztatnak a többi tolmácsok, hogy tök normális amit érzek, ők is így kezdték. Nem érzem azt, mint eddig bárhol máshol, hogy "viselkednem kell", meg jó benyomást tenni, meg hogy ciki, ha valamit elszúrok. A munkások szintén nagyon jófejek, ők is iszonyat kedvesek, közben jönnek a mindenféle poénok, időnként egymásra ugrálnak, baromkodnak, máskor viszont nagyon komolyan tudnak dolgozni is. Egy csomót nevetnek! Maximálisan megértem miért imádja őket is mindenki!
Nem akarom nagyon rózsaszínre festeni a gyárat, de az igazság az, hogy én még soha nem dogoztam ilyen helyen, ahol ennyire jó a légkör a kollégák között. A japánok-magyarok között munkás oldalon időnként van feszültség (és most finom voltam és nőies - mindenesetre ilyenkor vannak az "eztmostnefordítsad ++!%/(=/!=/%@ és elmehetnének már a sárgák a "++!%/="@-ba" részek, mik után egy jó tolmács rezzenéstelen arccal csak annyit mond, hogy "ő is egyetért, hogy újra kéne a próbálni a ...-t"), de minket általában mindkét oldal szeret és hálás nekünk, mi közöttünk meg egyáltalán nincs feszkó. Nyilván ez abból is fakad, hogy a mindenkori koordinátor dönti el, hogy ki kerül bele a beosztásba és ha valakit nem szeretnének, azt elég csak nem beosztani, de azt hiszem ettől addig nem kell tartanom, amíg ilyen a hátterem.
Ma is nagyon elfáradtam és azért valljuk be, talán heti 5 napban nem bírnám sokáig. De ilyen heti két napos kis csomagokban nagyon szívesen csinálom, annyira leköt, hogy repül az idő, miközben le is fáraszt a kemény agymunka. Rettentően élvezem a japán közeget, mázlista vagyok, hogy az egyik leglazább csoporthoz osztottak be és szünetekben sokat dumálgatunk a japán fiúkkal is. Nagyon értékelem, hogy jófejek, türelmesek velem és emberileg is érdeklődőek! Én ismerem a japán átlagot és ők messze nem azt hozzák! Leginkább olyanok, mint a Folk Swinges kis zenésztársaim és ezért köztük is azonnal otthon éreztem magam.
Már nagyon várom a következő napot velük, de most egy darabig visszamegyek a "korábbi életembe" főállású betegnek, ahogy azt az állapotom elvárja (magyarul Tanuló Tanáros programot csinálunk, honlapot készítek, belátogatok az irodába, tanítok, marketinegelek, pszichodráma előadásozom, jógázok, céges bakszámlát nyitok, vendégeket fogadok, pihenésként meg olvasom az agyas könyvemet és biflázom a műszaki szakszó gyűjteményt...)
